Miért akarná akár egy ország is korlátozni a szabadkereskedelmet?

Az elmúlt hónapok során egyértelműen az egyre élesedő kereskedelmi feszültségek váltak a legfontosabb témává a gazdasági médiában. Számtalan elemzés világított rá, hogy a vámintézkedések és az ebből fakadó általános bizonytalanság várhatóan a globális gazdasági növekedés lassulásával jár majd együtt. Erről mi is részletesen publikáltunk a korábbi blogbejegyzésünkben.

Az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikai törekvései egyértelműen a vámok és a kereskedelmi korlátozások felszámolását célozták meg. Az idő előrehaladtával egyre több gazdasági szereplő értett egyet abban, hogy a szabadkereskedelem terjedése kedvező hatást gyakorol a globális növekedésre. Ezek alapján egyből felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért akarná akár egy ország is korlátozni a szabadkereskedelmet.

A szabadkereskedelem mellett szóló legerősebb érvelés alapvetően azt állítja, hogy minden ország egy-egy áru vagy szolgáltatás előállításban kedvezőbb helyzetben van, mint mások. Itt olyan tényezőkre érdemes gondolni, mint a jobb földrajzi elhelyezkedés vagy egy-egy iparágban felhalmozott érdemi tudás. Következésképpen többet és jobbat tud előállítani ebből a termékből. Ezen árukkal és szolgáltatásokkal pedig minden korlátozás nélkül tudnak az országok kereskedni egymással, amely a jólét általános javulását eredményezi.

A fenti érvelésből viszont hiányzik az a tény, hogy egy-egy ország egyéni fejlődése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy egy magas hozzáadott értékű, azaz érdemi jövedelmet biztosító modern iparágban van előnye, mint az IT szektor vagy egy alacsonyabb hozzáadott értékűben, mint az egyszerűbb mezőgazdasági cikkek.

Természetesen minden ország elsősorban a saját érdekeit tartja szem előtt és a lehető legmagasabb jövedelmet biztosító ágazatokban szeretne meghatározó szereplővé válni. Jelenleg a tudásalapú ágazatok számítanak a leginkább magas hozzáadott értékű területeknek. Ezen ágazatokban pedig elméletileg bármilyen ország sikeressé válhat, ha megfelelő stratégiát követ. Tehát minden ország esetében logikus lépés lehet, hogy védővámokkal óvja meg saját, még „gyerekcipőben járó”, de nagy potenciállal rendelkező ágazatait.

A közelmúlt gazdaságtörténetének egyik legjobb példája Dél-Korea fejlődése a XX. század második felében. Az ázsiai ország nem elégedett meg azzal, hogy kihasználva már meglévő adottságait a világ egyik meghatározó rizsexportőre legyen. Ehelyett komoly hangsúlyt fektetett a sokkal jobban jövedelmező iparágak fejlesztésére, amelyben az állami támogatások és a védővámok is komoly szerepet töltöttek be. Ez idő alatt többek között olyan globális cégeket „nevelt fel”, mint az LG, a Hyundai vagy a Samsung. Hasonló gazdaságpolitikát követ a legnagyobb ázsiai ország Kína is, amely mára komoly technológiai versenytársa lett az Egyesült Államoknak.

A fentiek legfőbb tanulsága, hogy egyedi országok szintjén gazdaságilag abszolút racionális döntés lehet a védővámok bevezetése egy-egy feltörekvő iparág „felnevelése” során. Az ázsiai országok gazdasági sikerének az egyik titka éppen az volt, hogy alapvetően a szabadkereskedelem irányába haladó világgazdasági környezetben használtak számukra kedvező kereskedelmi korlátozásokat. Ugyanakkor, ha minden ország ezt a taktikát követi, az komoly lassulást eredményezhet a globális gazdasági növekedésre nézve. Ez utóbbi pedig minden országot negatívan érinthet. A jelenlegi kereskedelmi konfliktusok pedig éppen ebbe az irányba terelik a világgazdaságot. Természetesen erre a felismerésre a legtöbb gazdaságpolitikus is rájött, de várhatóan egyik oldal sem szeretne elsőként felhagyni az újabb és újabb védővámok kivetésével. Tehát még sokáig velünk maradhatnak a kereskedelmi feszültségek.