A jegybankok egyedül nem képesek ellensúlyozni a jelenlegi globális kockázatokat

A kereskedelmi feszültségek fokozódása mellett egyre inkább egyértelművé válik, hogy a jegybankok önmagukban nem lesznek képesek kezelni az általános gazdasági hangulat elmúlt negyedévekben tapasztalt romlását.

A válság előtt a közgazdasági főáramban széles körben elfogadott nézet volt, hogy a jegybankok az irányadó kamat változtatásával megfelelő mértékben képesek „menedzselni” az üzleti ciklusokat. Következésképpen a költségvetési politikának nem szükséges stimulálnia vagy fékeznie a gazdaságot, mert azt a jegybankok majd megteszik.

Ez a fenti állítás a 2008-as összeomlás előtt alapvetően igaznak is bizonyult. Sőt az elmúlt évtizedben végbement gazdasági felépülést is többé-kevésbé sikerült támogatni a jegybanki eszköztárak szélesítésével. Itt leginkább a kötvényvásárlási programokra (pl. Fed, ECB) és az irányadó kamatok jövőben várható alakulására vonatkozó kommunikációra érdemes gondolni. Ugyanakkor a jelenlegi borús gazdasági kilátások mellett egyre inkább központi témává vált, hogy a jegybankok képesek lesznek-e a gazdasági növekedés élénkítésére.

A piaci szereplők széles köre már korábban is felhívta erre a kockázatra a figyelmet, de a jegybanki kommunikációban a közelmúltig ez nem kapott kiemelt szerepet. Azonban az elmúlt hetekben különböző országok jegybankjainak vezetői fejezték ki aggodalmukat a jelenlegi politikai kockázatok kezelését illetően. Érdemes kiemelni Jerome Powell-t, a Fed elnökét, aki több alkalommal is felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai jegybank megteszi a szükséges lépéseket, de nem tudja megoldani a kereskedelmi feszültségekből fakadó problémákat. Philip Lowe az ausztrál jegybank elnöke pedig a nemrégiben Jackson Hole-ban megrendezett konferencián fogalmazott úgy, hogy a jegybankoknak korlátozott mozgásterük van a politikai kockázatok ellensúlyozására.

A kereskedelmi feszültségek, a Brexit vagy az olasz kormányválság, az üzleti bizalom fokozatos romlásán keresztül a beruházások elhalasztását eredményezik. Ez utóbbi pedig a globális gazdasági növekedés folyamatos lassulásával jár, ennek folyamatáról itt írtunk részletesen. Ezen kockázatokat pedig pusztán monetáris politikai eszközökkel nem lehet megszüntetni. Ez még önmagában nem mondható újdonságnak, hiszen a jegybankok a korábbi évtizedekben képesek voltak számtalan politikai kockázat mellett is eleget tenni a mandátumuknak.

A jelenlegi környezet abban különbözik a múlttól, hogy a fent említett politikai kockázatok, különösen a kereskedelmi feszültségek sokkal drasztikusabban és széleskörűbben fejtik ki hatásukat a globális gazdaságra. Korábban egy-egy lokális politikai kockázatra a jegybankok kamatcsökkentéssel reagáltak. Ezzel egyrészt olcsóbbá tették a vállalati beruházások finanszírozását; másrészt gyengült a saját deviza árfolyama más országokéhoz képest, amely kedvezett az exportnak. Ez pedig képes volt a lokális politikai bizonytalanságokat ellensúlyozni.

A jelenlegi globális kockázatok, különösen a kereskedelmi feszültségek, minden országra hatnak, így a jegybankoknak egyszerre kellene érdemi kamatcsökkentéseket végrehajtaniuk. Következésképpen az árfolyamok egymáshoz képest nem tudnának gyengülni és ez értelemszerűen egyik ország exportnövekedését sem támogatná. A kedvezőbb finanszírozási környezet sem segít igazán, mert egy-két további kamatvágás nem képes ellensúlyozni a jövőbeli beruházások megtérülésére vonatkozó bizonytalanságokat, amelyeket a kereskedelmi feszültségek vagy akár a Brexit teremt.

Sőt a fentiek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy több jegybank esetében nincs is igazán tér a további lazításokra. Elég csak a hazai gazdasági folyamatok szempontjából legrelevánsabb monetáris intézmény az Európai Központi Bank (ECB) helyzetét megvizsgálni.

Jelenleg az eurózóna AAA minősítésű államkötvényeiből az ECB által becsült hozamgörbe végig negatív, de a kockázatosabb állampapírokkal kiegészített hozamgörbe is negatív tartományban mozog a gazdasági szereplők számára leginkább releváns lejáratokig (5-10 év).

Természetesen az ECB monetáris politikai eszközökkel képes lehet még inkább leszorítani a hozamokat a görbe végén, de ennek aligha lenne érdemi pozitív hatása az európai növekedésre nézve.

Tehát összességében azt láthatjuk, hogy a monetáris politika önmagában kevés lesz az elmúlt időszakban tapasztalható kockázatok ellensúlyozására. A jelenlegi politikai bizonytalanságok mérséklődésére pedig várakozásunk szerint nem érdemes számítani. Végeredményben a fiskális politika lehet megoldás a globális kockázatok ellensúlyozására. Következésképpen az előttünk álló években egyre nagyobb szerep hárulhat a kormányzatokra az üzleti ciklusok „menedzselésében”.