A koronavírus hatása a turizmusra

  • Cifra Gergő Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   

Az elmúlt hetek legfelkapottabb témája a kínai Vuhanból elterjedő koronavírus, mely napról napra több áldozatot szed – jellemzően Ázsiában, de Európában illetve az Egyesült Államokban is azonosítottak vírussal fertőzött személyeket. A vírus lefutása még nem látható; egyes szakértők szerint még hátra van a járvány tetőzése, azaz hónapokig eltarthat majd a járvány. Az már most is látszik, hogy komoly hatást gyakorol (kiemelten a kínai) gazdaságra.

A vírus áldozatainak és a fertőzöttek száma dinamikusan növekszik, a cikk írásának időpontjában 362 áldozatról és több, mint 17 000 fertőzöttről tudunk. A lappangási idő azonban akár két hét is lehet, mely alatt már fertőző a megbetegedés, így ez a szám a jövőben tovább növekedik a várakozások szerint.

A járvány Kínát gazdaságilag egy kiemelt fontosságú időszakban érte, hiszen idén január 25-re esett a holdújév, a kínaiak legnagyobb ünnepe. Ez idő alatt rendszerint élénkül a turizmus, a cégek kiemelt időszakként tekintenek erre a szezonra. Idén azonban a járvány hatására már drasztikus visszaesés várható erre az időszakra.

Számos ország leállította a Kína felé közlekedő repülőjáratait, illetve Kína is elkezdett leállítani kimenő járatokat. Ennek kétrétű okai vannak: egyfelől a fertőzés megfékezése a cél, másfelől az üzleti logika diktálja: az emberek bezárkóztak otthonaikba, visszamondják a lefoglalt utakat, mert szeretnék minimalizálni a megfertőződésük kockázatát. Ez az egész világ turizmusára – legalábbis rövid távon – erősen rányomhatja a bélyegét, hiszen Kína napjainkra a legnagyobb külföldi turisztikai költéssel rendelkező országgá vált. Kína felel a külföldi költések 16%-áért az UNWTO szerint.

Várhatóan a leginkább az ázsiai-csendes óceáni régió országai – Thaiföld, Vietnám, Dél-Korea, Japán – fogják megérezni a visszaesést, hiszen ezen államokban tették ki legnagyobb részét a beutazó forgalomnak a kínaiak; a turizmusból származó GDP nagyjából felét a kínai utasok adták a régióban. Habár Európa és az USA ennél kevésbé függ a kínai turizmustól, azonban ezen országokban is hatalmas kieséssel számolnak. Fontos megjegyezni, hogy a sokszor SARS-hoz hasonlított járványhoz hasonlóan a vírus lefutásának hosszát meghaladhatja a turisták részéről a bizalom visszaépülése és akár több évig is eltarthat, mire visszarendeződik a kieső turizmus.

A vírus teljes kínai gazdaságra gyakorolt hatásaként 2 százalékpontos visszaesést is elkönyvelhet a gazdaság 2020 első negyedévében, így tovább gyengítve az ország teljesítményét. Az állam igyekszik minimalizálni a károkat mind a gazdaság, mind a lakosság körében. A vírus által leginkább érintett Hubei régióbeli vállalkozások alacsony kamattal vehetnek fel hitelt, illetve a bankoktól haladékot kapnak a törlesztésre, ha az a járvány miatt nem kivitelezhető. A vírus megfékezésének érdekében 12,6 milliárd dollárt különített el az állam a járvány megakadályozására szolgáló gyógyszerek, orvosi eszközök beszerzésére. Valószínű, hogy a járvány csúcspontja még előttünk van, azonban bizakodásra ad okot, hogy a legfrissebb hírek szerint thaiföldi orvosok megtalálták a vírus ellenszerét.

Címkék:

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.