Agrárium 2020: milyen főbb folyamatok játszódtak le idén az ágazatban? I.

  • Fehér Péter Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   

A mezőgazdasági ágazat az idei évben összességében átlagos évet tudhat maga mögött. Az ágazat teljes kibocsátási értéke a KSH adatai szerint 4,1%-kal nőtt az előző évhez képest, a növénytermesztés volumene 2,9%-kal, míg az állattenyésztésé 1,6%-kal csökkent, azonban a szolgáltatásoké 3%-kal bővült.

Az idei év számos kihívás elé állította a növénytermesztés tekintetében is az ágazat szereplőit: az év eleji tavaszi fagyok által okozott virág- és rügykár miatt a gyümölcstermés jelentősen, 18%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, a fontosabb gyümölcsfajok mindegyikét érintette a kedvezőtlen időjárás.

A termesztett szőlő mennyisége 8%-kal csökkent, azonban a minőség tekintetében nem lehet ok a panaszra. Ugyanakkor a tavaszi időszakban nem csak a faggyal, de az aszályos időjárással is meg kellett küzdeniük a gazdáknak, az aszályos időjárás a repce fejlődését viselte meg leginkább. A repce termésmennyisége 14%-kal maradt el az előző évi eredményektől, de a kedvezőtlen időjárás a búza esetében is éreztette hatását.

Az aratást megelőző időszakban megérkezett a csapadék, ami már inkább az aratási munkákat nehezítette egyes helyeken, a betakarított mennyiség közel 7%-kal maradt el a tavalyi évtől és minőség tekintetében is átlagos évet zárnak a mezőgazdasági vállalkozások a búza tekintetében.

A tengeri esetében a legjobbkor jött a csapadék, a kora nyári csapadékos időszaknak köszönhetően rekordévet zárhatnak a gazdák a termésátlagok (8,6 tonna/ha) tekintetében, míg az össztermés 8,3 millió tonna körül alakul. Azonban Európában nem mutat mindenhol hasonlóan kedvező képet a kukorica betakarított mennyisége. Európa számos országában, köztük Ukrajnában, Bulgáriában, Franciaországban és Romániában is kevesebbet takarítottak be az előzetesen vártnál, így az európai termésmennyiség némileg elmaradhat a tavalyi mennyiségektől. Ugyanakkor összességében globálisan elmondható, hogy némileg több lesz a kukoricatermés a tavalyi évinél, azonban a várakozásoktól így is elmarad.

Az árak tekintetében a búza világpiaci ára az elmúlt időszakban emelkedésnek indult, amihez nagymértékben hozzájárult az élénk kereslet, valamint a világ számos részén tapasztalt kedvezőtlen időjárás. A párizsi árutőzsdén a búza jegyzésára tonnánként 208 euró körül alakult november végén, ami 12,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A NAIK AKI PÁIR adatai szerint idehaza 11%-kal volt magasabb a búza termelői ára november végén az egy évvel korábbinál, így átlagosan 57,9 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron forgott az étkezési búza, míg a takarmánybúza esetében 24%-os áremelkedés ment végbe november végén.

A kukorica esetében még nagyobb mértékű áremelkedés volt tapasztalható. A kukorica esetében 34%-kal voltak magasabbak az árak november végén, mint egy évvel korábban. A NAIK AKI PAIR adatai szerint 55,9 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek a takarmánykukoricával november végén Magyarországon.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről havonta, e-mailben értesülhet.