E-Mobility – Jedlik Ányossal a jövőbe?

  • Cifra Gergő Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   

Magyarországon is, mint a világ fejlett országaiban, robbanásszerű fejlődésen megy át az elektromobilitás. Az autógyártók egymással versengenek, hogy ki tud nagyobbat mondani a saját jövőbeli elektromos hajtású járművei kapcsán, hiszen minden autógyártó az elektromobilitásban látja a jövőt. A különbség jelenleg leginkább abban van, hogy a közeljövőben is már a teljesen elektromos (pl. Volkswagen) vagy a hibrid hajtás (pl. Toyota) mellett teszik le voksukat. Teljes iparágak, állások alakulhatnak át teljesen, vagy akár szűnhetnek meg az önvezető, egymással és a közlekedést segítő számos szenzorral valós időben kommunikáló járművek elterjedésével. E jövőkép, habár most még távolinak tűnhet, a technológiai alapja már rendelkezésre áll, csak még nem elég kiforrott, a gyártási technológiák is kezdetlegesek, így magasabb a költsége az elektromos autóknak, továbbá az akkumulátorok alacsony kapacitása és a töltőállomások darabszáma jelenti a legnagyobb gátat a széles körű elterjedésnek.

Belátható tehát, hogy nemzetgazdasági érdek, hogy az e-mobilitáshoz kötődő innovatív fejlesztésekben Magyarország élen járjon, így a 2015-ben elkészített Jedlik Ányos Terv felülvizsgálatát elfogadta a kormány 2019. július 26-án. E dokumentum 9 fő célkitűzést fogalmaz meg:

  1. A piacmodell részletes kialakítása
  2. Töltőinfrastruktúra fejlesztés
  3. Az elektromos járművek támogatása
  4. Kormányzati és önkormányzati töltőállomás telepítés és autóflotta bővítés
  5. A közösségi közlekedés dekarbonizációja, elektromos autóbuszfejlesztés
  6. Önkormányzati energiatermelés és okos hálózati megoldások fejlesztése
  7. Lokális okos hálózatok országos sztenderdjének fejlesztése
  8. A töltési energia költségcsökkentési lehetőségeinek kihasználása
  9. Az elektromobilitás társadalmasítása

E célokhoz kapcsolódó szakpolitikai akciótervekkel kívánja elérni az állam, hogy 2030-ra 450 000 elektromos jármű és 45 000 töltőállomás legyen országszerte. E célhoz kapcsolódóan érdemes megvizsgálni, hogy hogyan alakult az elmúlt másfél évben a zöld rendszámos személygépjárművek számának alakulása. Látható, hogy a vizsgált időszakban 4829-ről 12892-re nőtt a zöld rendszámmal rendelkező személygépjárművek száma, ami több, mint a két és félszeres emelkedést jelent. Ezt a képet árnyalja. hogy alacsony bázisról indultunk, illetve az említett Jedlik Ányos Terv is szól a zöld rendszámok kiadásának szigorításáról (nagy tömegű hibrid személygépjárművek esetében).

Forrás: BM

Nemzetgazdaságunk számára kiemelten fontos, hogy a járműipar innovatív szereplője legyen az ország, hiszen a hazai ipar jelentős súlyát adja a járműgyártás (feldolgozóipar 30%-a). Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy iparunk csak abban az esetben tud lépést tartani a technológiai fejlődéssel, ha hazánkban jelenlévő nagy nemzetközi autógyárak is jól teljesítenek az elektromobilitás terén.