Ingatlanpiac fogyasztói szemmel

  • Márkus Marcell Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   

Még sosem voltak ilyen jók a lakáshitel kondíciók és sokak szerint érdemes ingatlant vásárolni – derül ki az MKB Bank korábbi felméréséből.

A megkérdezettek kétharmada tisztában volt azzal, hogy az elmúlt öt évben 30-40 százalék közötti árnövekedés zajlott le országosan a használt lakások piacán.  Az elkövetkezendő öt évre a válaszadók fele további 5-15 százalékos drágulást vár, ami megfelel annak az elemzői várakozásnak, hogy az árak növekedni fognak, de nem akkora mértékben, mint a korábbi években. Mindösszesen 1% számít ingatlanpiaci krízisre, azaz 16-30%-os árcsökkenésre.

Forrás: MKB felmérés

A válaszadók hatvan százaléka szerint idén érdemes ingatlant vásárolni, míg közel negyven százaléka tervez is belevágni egy projektbe, méghozzá elsődlegesen befektetési célból. A célok között a második helyen a nagyobb lakásba költözés áll, míg a fiatalok fele az első lakását szeretné megvásárolni. Az ingatlanvásárlást támogatja az a tény, hogy a válaszadók fele szerint sosem voltak ilyen jó hitelkondíciók a piacon.

A vásárlást tervezők fele gondolkodik hitelfelvételben és még úgyis a hosszabb kamatperiódusú hitelek a preferáltak, hogy általában magasabb THM társul hozzájuk; azaz a válaszadók a kiszámítható törlesztő részleteket részesíti előnyben. A válaszadók kilenc-tizede a havi jövedelme maximum negyven százalékát költené hiteltörlesztésre. Az önerő oldalán azonban vegyesebb a kép, ugyanis a hitelt felvenni szándékozók negyede maximum 20 százalékos önerőt mutatna fel. A hitelekhez adható állami támogatások közül a CSOK-nak a legmagasabb az ismertsége, a válaszadók kétharmada tud erről a lehetőségről.

A korábbi áremelkedés ellenére az ingatlanpiacon a kereslet továbbra is élénk maradhat, amit a válaszadók szerint szinte soha nem látott kedvező lakáshitel kondíciók is támogatnak.

A felmérés az MKB Bank Dialóg online válaszadói közösségen keretein belül készült 2018. május 23.-30. között olyan 638 lakossági ügyfél megkérdezésével, akik követik az ingatlanpiac eseményeit/híreit.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.