Megmértük a koronavírus hatásait a hazai vállalati körben

  • Gál Nikoletta Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 9 perc   

Megrendeléseiktől eleső vállalkozások, beszerzési nehézségek miatt akadozó termelés, munkaerő megtartásáért aggódó cégek, romló pénzügyi mérlegek. Ahol pillanatnyilag megugrottak a megrendelések, az sem biztos, hogy valós és tartós növekedés, hanem egy átmeneti felhalmozás jele.

A Danube Capital és az MKB Bank online kérdőívvel kereste meg a magyar vállalkozásokat, hogy minél pontosabb képet kaphasson a koronavírus-fertőzés gazdasági hatásairól. 423 cégvezető töltötte ki március 16-19 között a kérdőívet. A résztvevő vállalatok 61 százaléka 50 fő alatti vállalkozás, 31 százalék középvállalat és 8 százalék nagyvállalat. A kutatás célja felmérni, hogy a vállalatokat már most hogyan érinti a vírus miatt kialakult helyzet, illetve milyen várakozásaik vannak a jövővel kapcsolatosan, melyek a legérintettebb ágazatok az első fázisban.

KORONAVÍRUS GAZDASÁGI HATÁSAI

A válaszadó cégek 83 százaléka saját üzleti kilátásait kedvezőtlennek tartja: 39 százalék számít arra, hogy a koronavírus miatt jelentősen romlanak a kilátásai és 44 százalék számít kisebb romlásra.

Mit gondol, hogyan befolyásolja a koronavírus a saját vállalkozásának kilátásait a következő 6 hónapban?

A legrosszabb kilátással bíró ágazatok:

  1. Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás: már március közepén 90 százalékuk jelentős romlást várt. Az iparág a nemzetgazdasági EBITDA 2 százalékát és a foglalkoztatottak 5 százalékát adja.
  2. Egyéb közösségi személyi szolgáltatás: 62 százalékuk jelentős romlást várt
  3. Szállítás, raktározás: 50 százalékuk jelentős romlást várt.  Az iparág a nemzetgazdasági  EBITDA 8 százalékát és a foglalkoztatottak 9 százalékát adja. Ráadásul az ő tevékenységükre épülhet sok más iparág működése is.
  4. Ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás: 60 százalék romlást várt. Az iparág a nemzetgazdasági EBITDA 7 százalékát és a foglalkoztatottak 2 százalékát adja.

A vállalati folyamatokban jelentkező legjelentősebb hatás, a megrendelések visszaesése.

A vállalati ügyfelek 60 százalékának csökkenek a megrendelései a koronavírus gazdasági hatásai miatt, ezzel szemben 10 százaléknak növekszik.

A megrendelések csökkenésben leginkább érintett ágazatok:

  • Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás
  • Egyéb közösségi személyi szolgáltatás

Van, ahol nőttek a megrendelések pl. informatikai cégek vagy az élelmiszeripar.

Jelentős teljesítési problémákkal számol a vállalatok egyharmada (32%). További 48 százalék pedig kisebb nehézségeket tart elképzelhetőnek.

A legkritikusabb ez a szálláshely, vendéglátás területén, ahol a cégek 70 százaléka nem tud szolgáltatni. Az egyéb közösségi szolgáltatás területen a vállalkozások 52, a mezőgazdaságban pedig a cégek 47 százaléka számol jelentős teljesítés elmaradással. Az egészségügy és a szállítás is erősebben érintett ágazatok.

Az alapanyagok beszerzés már most nehézkes és többen jelezték, hogy még csak most várják a jelentősebb problémákat.

A kutatásba bevont vállalati ügyfelek negyede érzékel komolyabb problémákat az alapanyagok elérhetőségében, míg harmaduk tapasztalja az alapanyagok árának emelkedését és mintegy 40 százaléka a működést akadályozó csúszást is érzékel az alapanyagok szállításában.

Beszerzési problémák jellemzően a kereskedelem, javítás területen jelentkeznek már most.

A munkaerő kiesés mértékét és az ebből adódó nehézségeket sok vállalat még nem látja előre.

A vállalatok negyede nem tudja megbecsülni a járvány miatt munkából kiesők arányát. 22% csak kisebb kiesésekkel, míg 14% a munkaerő akár több, mint felének kiesésével számol. Az egészségügyben a cégek 43 százaléka, szálláshely, vendéglátás területén 40 százaléka számol a munkaerő több mint felének kiesésével.  Legkevésbé a mezőgazdasági és a feldolgozóipari cégek érzik magukat érintettnek.

A vállalatok közel felénél lehetséges a munkatársak egy részének a távmunka, harmaduknál viszont egyáltalán nem lehetséges távolról dolgozni.

MIKORTÓL-MEDDIG VÁRHATÓ A JÁRVÁNY HATÁSA

Márciusig a cégek 53 százaléka érezte a koronavírus negatív gazdasági hatásait és a válaszadók becslése szerint júniusig a cégek 91 százalékát érintik a koronavírus negatív gazdasági hatásai.

Mikor számítanak Önök a koronavírus gazdasági hatásainak jelentkezésére?

Téglalap: lekerekített: 4% Nem tudja vagy nem számít negatív hatásra

A szálláshely, vendéglátás ágazatban jelentkeztek elsőként, már februárban a koronavírus negatív hatásai, majd márciusban már az ingatlanügyletek, szállítás raktározás és egyéb közösségi szolgáltatások területén is. Az építő és feldolgozóipar pedig csak későbbre várja a válság hatásait. 1 éven túli hatást viszont csak a vállalatok 13 százaléka vár!

Ha cégük jelenleg rendelkezésre álló készleteit veszi figyelembe, mennyi ideig működőképes a vállalkozás?

A válaszadó vállalati ügyfelek 26 százalékának 1 hetes, vagy maximum 1 hónapos működési tartalékai vannak.

A feldolgozóiparban működő cégeknél az átlagosnál nagyobb a rizikófaktor, ott a cégek 45 százalékának vannak ilyen rövid tartalékai. (A feldolgozóipar a nemzetgazdasági EBITDA 30 százalékát adja). Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és egyéb közösségi személyi szolgáltatás ágazatokban a válaszadók 30 százalékának van maximum 1 hónapos tartaléka.

LEHETSÉGES HATÁSOK A JÖVŐBEN

A válaszadó cégek közel felének már felmerült, vagy 1 éven belül felmerülhetnek likviditási hitelvisszafizetési problémák. 40 százalék elképzelhetőnek tartja, hogy át kell ütemeznie a hiteleit. Hasonló mértékben tartanak lehetségesnek létszámleépítést a koronavírus miatt kialakult kritikus gazdasági helyzetben.

A vizsgált vállalati kör több, mint 90 százalékánál még nem merült fel létszámleépítés, de közel 10 százaléknál már március közepén szóba jött ez a kérdés.

E szempontból is a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és a közösségi személyi szolgáltatások ágazatok a legérintettebbek. Őket a likviditási nehézségek és hitel átütemezés vagy új hitel igénylésének szükségessége is érinti plusz a munkaerő leépítésére is számítanak. (Ez a két iparág kb. 126 ezer főt foglalkoztat.)

A szállítás, raktározás ágazatot is kritikusan érinti, de a munkaerő leépítését ők nem tartják annyira valószínű problémának. (A szállítás, raktározás ágazatot ágazat kb. 214 ezer főt foglalkoztat.)

MIRE VAN SZÜKSÉGE A HAZAI VÁLLALATOKNAK

A vállalkozások számára ez egyik legégetőbb probléma a hitelek visszafizetéséhez kapcsolódó nehézségek. Ezt a problémát orvosolta már a hitelmoratórium és az eddig elfogadott, elsősorban adó- és járulékkönnyítési intézkedések.

A felmérés alapján ezen kívül járulékfizetési nehézségekkel, a munkaerő megtartásának problémájával küzdenek még a vállalatok, illetve a likviditási nehézségek áthidalására többen gondolkodnak kisegítő kölcsönökben.

Sok cég nem tudja átvészelni a koronavírus okozta gazdasági válságot külső segítség nélkül. Mint láttuk a válaszadó vállalati ügyfelek negyedének 1 hetes vagy maximum 1 hónapos működési tartalékai vannak.

Ha az érintett vállalatok nem tudják fizetni a béreket és járulékokat, az tömeges elbocsátásokat jelenthet. Nagyon fontos kérdés, hogy hány munkahelyet sikerül megtartani az átmeneti időszakban! Fontos szerepet kaphatnak a bankok, pénzintézetek, amelyek kisegítő és áthidaló kölcsönöket tudnak biztosítani a vállalkozásoknak. Emellett lényeges a pénzpiacok megfelelő működése, hogy tovább tudják hitelezni a cégeket.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.