Mi várható a mai Fed kamatdöntésen?

  • Erdélyi Dóra Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   

A Fed legutóbbi, júniusi kamatdöntő ülésén friss előrejelzéseket publikált, ahol még nem jelezték a kamatsáv változását az idei évre. Az ülés jegyzőkönyvéből és a friss, ún. dot plot1 ábrából azonban kiderült, több döntéshozóban is erősödött a támogató monetáris politikai lépés felé való elmozdulás lehetősége, vagyis akár már idén elképzelhetőnek tartják a kamatvágást. Továbbá hangsúlyozták azt is, hogy a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanságok és az alacsony inflációs nyomás következtében kiemelt figyelmet fordítanak a következő kamatdöntések alkalmával a beérkező adatokra és azok gazdasági hatásaira, ill. a növekedés fenntartása érdekében hajlandók is cselekedni.

A Fed által kiemelten figyelt inflációs mutató, a PCE árindex továbbra is alacsony, a jegybanki 2%-os cél alatt tartózkodik: a legfrissebb, júniusi adatok szerint 1,4%-on áll, míg a maginfláció is visszafogott árnyomásra utal (1,6%, év/év alapon mért adatok). A másik kiemelt terület, melyet a Fed fókuszáltan figyel kamatdöntései alakalmával, az amerikai munkaerőpiac helyzete. A tengerentúlon továbbra is erősnek mondható a munkaerőpiac: a munkanélküliségi ráta történelmi mélységekben tartózkodik, júniusban 3,7%-on állt. Ezenkívül júniusban jelentős mértékű, 224 ezer új álláshely jött létre májushoz képest, mely jóval felülmúlta a piaci várakozásokat (medián becslés: 160 ezer volt), így a mutató korrekcióját tapasztalhattuk a májusi gyenge teljesítmény után (akkor a 175 ezer fős előrejelzéshez képest csak 72 ezer új álláshely keletkezett áprilishoz viszonyítva). További pozitív visszacsatolást jelent, hogy a friss, második negyedéves USA GDP-növekedés felülmúlt a piaci várakozásokat 2,1%-os értékével (piaci konszenzus: 1,8%), bár az első negyedévhez képest (3,1%) lassulást mutat (évesített negyedéves növekedések).

A Fed elnökének, Jerome Powellnek július közepi kongresszusi és szenátusi meghallgatása tovább fűtötte a kamatcsökkentési várakozásokat, melyek a legutóbbi meglehetősen galamb hangvételű júniusi kamatdöntést követően is felütötték már a fejüket. A Fed elnöke beszélt a növekedési kockázatokról, miszerint a kereskedelmi feszültségek és a globális növekedéssel kapcsolatos aggályok, ill. a belőlük eredő bizonytalanság rányomhatja bélyegét az amerikai gazdasági aktivitásra és kilátásokra egyaránt.

Hangsúlyozta, hogy ugyan fenntartják alap előrejelzésüket – miszerint erős maradhat a munkaerőpiac és az infláció is visszakorrigál a 2%-os célhoz az előrejelzési horizontjukon –, azonban annak is látják a kockázatát, hogy a gyenge inflációs nyomás tovább fennmaradhat, mint gondolták. Mindezekből eredően a piac várakozása szerint már a július 31-i kamatdöntés alkalmával megtörténhet a monetáris politikai fordulat, vagyis kamatot csökkenthet a Fed.

Várakozásunk szerint azonban a Fed továbbra is kivárhat, nem változtat a kamatsávon. Mindezt annak érdekében tehetik, hogy megbizonyosodjanak a gazdaságra lefele ható kockázatok tartósságát illetően, viszont a galamb hangvétel továbbra is fennmaradhat a kommunikáció tekintetében.


1A dot plot grafikonja azt mutatja, hogy az egyes FOMC-tagok (a Fed döntéshozó testülete) hogyan vélekednek a Fed alapkamat szintjéről az adott év és a rákövetkező évek tekintetében: kamattartás, kamatemelés, kamatcsökkentés. A tagok szavazatai alapján dönt az FOMC, így az ábrán a pontok sűrűsödése mutatja a konszenzust.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.