Mekkorát fékezett a magyar gazdaság az első negyedévben a koronavírus miatt?

  • Plósz Dániel Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   

Most pénteken publikálja a KSH a 2020 első negyedévre vonatkozó előzetes adatokat (első becslés) a magyar gazdaság teljesítményét illetően. A részletes számokat (második becslést) május 29-én teszi közzé majd honlapján a KSH.

Előrejelzésünk szerint az idei év első negyedévében 1,1%-kal növekedett a magyar gazdaság teljesítménye 2019 első negyedévéhez képest (utoljára 2016 első negyedévében volt nagyságrendileg hasonló mértékű, 1,4%-os az év/év alapú növekedés).

Az első negyedév gazdasági növekedéséhez várakozásunk szerint a mezőgazdaság és az ipar mérsékelten, míg a szolgáltatási szektor nagyobb mértékben járult hozzá. Az építőipar teljesítményének visszaesése ugyanakkor visszafogta az első negyedévben a gazdasági növekedés ütemét. Fontos szem előtt tartani, hogy az idei év első két hónapját még nem érintette a koronavírus-járvány, az csak márciusban érzékeltette először a hatásait.

Az idei évben összességében 4,0%-os átlagos gazdasági visszaesés várható Magyarországon alappályánk szerint, a visszaesés nagyrészt a koronavírus okozta gazdasági leállás következménye. Ugyanakkor 2021-re már pozitív irányú, 3,5%-os növekedést várunk, amely a külkereskedelmi forgalom felélénkülésével és a háztartások fogyasztási kiadásainak növekedésével magyarázható.

Továbbra sem látni egyelőre, mikor ér véget a koronavírus-járvány, mikorra áll helyre a gazdasági aktivitás a járvány lecsengését követően, melyek jelentősen befolyásolják az előrejelzési pályákat. Mindezek miatt az alappálya mellett két alternatív pályát is felvázoltunk a magyar gazdaság 2020-as és azt követő évei vonatkozásában:

  • Első, az alappályánál kedvezőbb feltételekkel rendelkező alternatív pályánk esetében az idei évben stagnálást mutathat a hazai gazdaság, jövőre pedig 3,7%-kal növekedne a GDP 2020-hoz képest. Összességében a 2020-as válság esetében egy gyors, V-alakú kilábalással számolunk;
  • Második, az alappályánál kedvezőtlenebb feltételeket támasztó alternatív pálya esetében idén akár 8,2%-os GDP-visszaesés is bekövetkezhet, és jövőre is csak 2,4%-os gazdasági bővülést várunk. A legpesszimistább szcenárió esetén L-alakú válsággal számolunk a teljes gazdaság esetében. A GDP csak több év után térne vissza a 2019-es szintekre.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.