Rubik-kocka, gyufa, golyóstoll – hogyan érdemes innoválni?

  • Somosi Éva Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   

A westernfilmek gyakori jelenete, hogy a főhős a falon végighúzott gyufával gyújtja meg a szivarját. Ennek a férfias mozdulatnak Irinyi János vetett végett az 1936-ban feltalált biztonsági gyufájával. Irinyi a gyufa fejében lévő fehérfoszfort káliumklorát helyett ólomdioxiddal keverte, melynek köszönhetően kiküszöbölte a zajt és a nagy lobbanást is. Találmányát és a gyártási jogokat eladta Rómer István bécsi gyógyszerésznek, aki az Irinyi-féle biztonsági gyufa gyártásán meggazdagodott, míg Irinyi szegénységben halt meg 1895-ben.

Különböző tollakkal több feltaláló is kísérletezett már az 1800-as évek végétől, de nem tudták megoldani a tinta folyamatos adagolását, amelyek így gyakran folytak és pecsétet hagytak. Bíró László József eredetileg újságíróként dolgozott, első szabadalmát töltőtoll néven 1938. április 25-én jelentette be Magyarországon. Ezt követően tovább finomította, javította a találmányát és végül 1943-ban kapta meg a szabadalmat a golyóstollra. Kellett tehát néhány év, míg az innovációja beérett.

1975-ben Rubik Ernő csupán egy, a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas eszközt szeretett volna készíteni, ám akkor még nem sejtette, hogy a Rubik-kocka logikai játékként mennyire szórakoztató és népszerű lesz.

A fenti anekdotákból három dolog biztosan leszűrhető:

  • Egyrészt nem elég feltalálni valamit, hanem fontos annak szabadalmi jogait megfelelően kezelni, megtartani és gazdaságilag hasznosítani;
  • Másrészt az innovációk megszületése legtöbbször években, vagy akár évtizedekben is mérhető. Éppen ezért megfelelő forrásokkal, és türelemmel kell rendelkeznünk, ha a vállalkozásunk innovációra adja a fejét;
  • Harmadrészt gyakran előfordul, hogy amit feltalálunk, az később más funkciót fog betölteni, mint amit először szántunk neki.


A mai vállalkozásoknak és innovatív tulajdonosaiknak hasonló kihívásokkal kell megküzdeniük. Annyiban talán előnyösebb helyzetben vannak, hogy ma már fontos gazdaságpolitikai cél lett mind az Európai Unióban, mind hazánkban a vállalkozások innovációjának erősítése és számos támogatás vehető ehhez igénybe. Érdemes tehát ezeket a pályázati lehetőségeket figyelemmel kísérni, ha úgy érezzük valamilyen új ötlet fogalmazódott meg bennünk a vállalkozásunk működése során.

Készüljünk fel, hogy a pályázatoknak komoly adminisztratív igénye lesz, de érdemes ebben szakértő partner segítségét igénybe venni, aki végigvezet a folyamaton. És ha már ennyit küzdünk érte, talán nem fogunk Irinyi József sorsára jutni és háromszor meggondoljuk, hogy eladjuk-e, amit kikísérleteztünk. A K+F és innovációs pályázatok megvalósítására a vállalkozásoknak jellemzően két-három éve van, de ennyi időre Bíró Józsefnek is szüksége volt a golyóstoll véglegesítéséhez.

Arra bátorítunk tehát minden hazai vállalkozást, hogy próbáljon új termékötletekkel előállni, mert lehet, hogy a következő Rubik-kocka ötlete már ott lapul a fiókban, csak ki kell találni, hogy végül mire is lesz jó. Az innováció minden korban erőfeszítéseket követelt a vállalkozásoktól, de azok a cégek, akik hajlandók voltak erre időt és energiát áldozni, a jövőjüket alapozták meg.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.