kere

Május 17.-én tette közzé 2021 első negyedéves eredményét a hazai megújuló energiatermeléssel is foglalkozó ALTEO Nyrt. Várakozásainknak megfelelően kiemelkedő bevétel és EBITDA számokat közölt a cég. Az előbbi éves alapon 5%-kal, míg utóbbi 98%-kal tudott emelkedni. A növekedés hátterében több faktor is húzódik. 2020-ban a cég megvette a Pannon Szélerőmű Kft.-t, amely összesen 7 darab széltornyot működtet 15 MW-nyi kapacitással. Mellette a cég 1,2 milliárd forintból felújította a gibárti vízerőművet. Továbbá 2020-ban üzembe helyezett 6 darab gázmotort, melyből 5 Győrben, egy pedig Tiszaújvárosban működik, névleges kapacitásuk 18 MW. A beruházások eredményeképpen a társaság ma már körülbelül 70 MW-nyi megújuló kapacitással és ugyan ennyi hagyományos villamosenergia-termelési kapacitással, azaz összesen 140 MW-nyi kapacitással rendelkezik. A két portfólió (hagyományos és megújuló) párhuzamos fejlesztése fontos, hiszen a megújuló energiatermelés erősen időjárásfüggő, így ahhoz, hogy azok villamosenergia-termelése „kisimításra” kerüljön elengedhetetlen a hagyományos, általában gazüzemű erőmű alkalmazása is. Mindezeket pedig az ALTEO virtuális erőműve, azaz vezérlőterme köti össze, ahol ma már mesterséges intelligencia is képes lehet arra, hogy elvégezze a szabályozási műveleteket. A vállalati hagyományos energiatermelési szegmensének bevétele 4%-kal, de az alacsonyabb költségek (például alacsonyabb gázárak) miatt EBITDA-ja 179%-kal nőtt. A megújuló szegmens árbevétele és EBITDA mutatója is 49 és 51%-kal nőtt, köszönhetően a már fentebb említett szélerőmű vásárlásnak. Ezek mellett a társaság energetikai szolgáltatásokat (kivitelezés, üzemeltetés) is végez harmadik félnek. Itt csökkent az eredmény, mivel saját kivitelezésű munkák már nem voltak. Az energiakereskedelem a nagyobb kapacitás miatt növekedni tudott, az árbevétel 11%-kal, az EBITDA 176%-kal. Mindezek mellett a társaság elindította hulladékgazdálkodási és elektromos autótöltő hálózati üzletágát is, ezek azonban még kicsi szeletet jelentenek a teljes eredményből, ugyanakkor a jövőben a növekedés egyik motorjai lehetnek.

Kiemelkedő számok az ALTEO-tól – Elemzési kivonat

  • Debreczeni Csaba Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
Május 17-én tette közzé 2021 első negyedéves eredményét a hazai megújuló energiatermeléssel is foglalkozó ALTEO Nyrt. Várakozásainknak megfelelően kiemelkedő bevétel és EBITDA számokat közölt a cég. Az előbbi éves alapon 5%-kal, míg utóbbi 98%-kal tudott emelkedni. A növekedés hátterében több… Tovább olvasom »Kiemelkedő számok az ALTEO-tól – Elemzési kivonat
Gyilkos korreláció Tudjuk vajon, hogy mit kell megvizsgálni ahhoz, hogy előre jelezzük, hogy hányan fognak a medencéjükben megfulladni egy adott évben? Nos, azt, hogy Nicholas Cage hány filmben szerepel. A két adatsor közötti korreláció 1999 és 2009 között 66,6%-os volt, ahogy az az alábbi ábrán is látható. Nyilván, a legtöbben megmosolyogják ezt az „elemzést”, pedig az élet tele van ilyen hamis korrelációkkal. Valamilyen adatsorról azt gondoljuk, hogy megmagyaráz egy másikat, aztán mindez csak a véletlen műve. A korreláció két adatsor közötti lineáris kapcsolatot méri. Ha van két részvénytársaság, amely közül az egyik esernyőt árul, a másik pedig jégkrémet, akkor ha esős idő van a kettő közötti korreláció inkább negatív lesz, mert nyilvánvaló, hogy az egyik cégnek akkor jó, ha eső van, míg a másiknak akkor, ha süt a nap. A két cég részvényeinek hozama között azonban semmilyen kapcsolat nincs, ami összeköti őket az az időjárás. Az időjárás, aminek az emberi természetre is hatása van. Lépten nyomon olyan emberekkel találkozom, akik panaszkodnak az időjárásra. Hetek óta esős, hűvös idő van, és állítólag ez még folytatódni is fog. Egyszer egy ügyfelem felhívott, Csaba, adjunk el mindent. Kérdezem tőle: miért? Öt napja esik az eső, „kilátástalan” vagyok. Ez persze régen volt, amikor még nem volt ennyire elterjedt az online kereskedés. Amikor még számított, hogy milyen az idő. Egy régi anekdota szerint egyszer Chicagóban rémes idő volt, hetek óta esett az eső. A traderek csak ültek, unták magukat, hiszen megbízásuk sem nagyon volt. Majd az egyik megszólalt, shortoljuk a gyapotot! De mégis miért, kérdezték a többiek. Mert a gyapotnak tűző nap kell, itt hetek óta 10 fok van és esik az eső. Remek ötlet. Mindenki shortolni kezdte a gyapotot. Aztán kiderült, hogy ahol a növény terem, ott hetek óta kánikula van. Az alábbi ábra a Dow Jones ipari átlag és az időjárás kapcsolatát szemléltet 1965 és 1995 között. Bámulatos, rossz időben esik az index, napsütéses időben emelkedik. De ha több napsütéses nap van, mint felhős, és a tőzsde inkább emelkedik, mintsem csökken, akkor máris megmagyaráztuk ezt az anomáliát. De ettől függetlenül az időjárás befolyásolja az emberi hangulatot. Persze a közgazdászok szerint nem.

Gyilkos korreláció

  • Debreczeni Csaba Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Tudjuk vajon, hogy mit kell megvizsgálni ahhoz, hogy előre jelezzük, hogy egy adott évben hányan fognak a medencéjükben megfulladni? Nos elég azt, hogy Nicholas Cage hány filmben szerepel. A két adatsor közötti korreláció 1999 és 2009 között 66,6%-os volt, ahogy… Tovább olvasom »Gyilkos korreláció