Új jövő a budapesti turizmus előtt?

  • Cifra Gergő Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   

A koronavírus-járvány első hullámát követően a belföldi turizmus soha nem látott számokat produkált: júliusban 1,2 millió belföldi vendéget fogadtak a hazai szálláshelyek, ez 160 ezerrel haladja meg a tavalyi számot. A forgalom legfőképp a Balatonon realizálódott, de népszerű volt a többi vidéki turisztikai desztináció is. A várakozások szerint augusztus is hasonlóan erős volt, így történelmi léptékű erős szezont tudhatnak magukénak a belföldi turizmusból élő szolgáltatók, ráadásul az őszi szezonra is kitarthat a lendület.

Ezzel szemben a belföldi turizmusra kevésbé építő Budapesten továbbra sem látszik az alagút vége. A fővárosban a szállodai vedégéjszakák száma 83,6%-kal maradt el az előző évitől. A vidék és Budapest közti drasztikus különbség oka, hogy a főváros nemzetközi összevetésben is kiemelkedően kitett a külföldi turistáknak. Budapesten a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán szerint a főváros kitettsége a külföldi turistáknak majd’ 90%. Az nem szokatlan, hogy egy Budapest szintű városban a turisztikai bevételek nagy része a nemzetközi látogatóktól folyik be, az arány azonban kimagasló: messze meghaladja ez a szám Rómát (68%), Londont (51%) vagy Párizst (51%). A kilátások ráadásul a főváros esetében nem biztatóak, hiszen a hónap elején bejelentett határzár tovább korlátozza a forgalmat, ráadásul a határzár nélkül sem élénkült az utazási kedv a nyár folyamán.

Ennek következtében a budapesti szereplők (legyen az szállásadó, vendéglátó vagy egy nemzetközi turistákra építő szolgáltató) jövőjüket alapjaiban meghatározó kérdéseken kénytelenek gondolkodni. A fővárosi cégek működési modelljének fenntarthatósága kérdőjeleződött meg a vírus által: fenntarthatóak-e azok a vállalkozások, amelyek ilyen mértékben vannak kitéve a külföldi vendégkörnek? Rövid távon biztosan nem, amíg a koronavírus velünk lesz, addig nagyságrendi javulás nem várható ezen a téren.

Ezért fontos megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy hogyan lehet akár a koronavírus utáni időkben is növelni a belföldi turisták részarányát a fővárosi turizmusban. Szükséges lehet vendéglátók, szállodák profilváltására vagy a tevékenységük kibővítésére, hiszen rengeteg olyan szereplő van, akik külföldiekre optimalizálták működésüket és a belföldi turisták igényeit nem elégítik ki. Ezért fontos, hogy mind a város, mind pedig az egyes vállalkozások értéket tudjanak kínálni a hazai turisták számára is, mert ezzel a válságból is gyorsabban épülhet fel az ágazat és a működési modelljeik is fenntarthatóbbá válhatnak.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.