A chipek mellett a magnézium hiánya is sújtja a járműipart

  • Nagy Zsófia Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   

Korábbi blogbejegyzésben már foglalkoztunk azzal, hogy a globális chip-hiány jelentős problémákat okoz a járműgyártásban, valamint az elektronikai termékek előállításában. A chip-hiány hatása már a hazai ipari adatokban is megmutatkozik, a járműipar teljesítménye fokozatosan romlik: év/év alapon szeptemberben már 25,9% volt a visszaesés mértéke, mely mögött elsősorban a chip-hiány miatti gyárleállások állnak. Ha nem lenne már ennyi is elég a kálváriához, további, a termelést fenyegető veszély van kialakulóban, amely nevezetesen a magnézium hiánya.

Magnézium mint elengedhetetlen alapanyag

A magnézium az alumínium egyik fontos ötvözőeleme, az ötvözet révén javul az alumínium szilárdsága, továbbá a hegeszthetőség javítására is magnéziumot, illetve szilíciumot használnak fel. További előnye a magnéziumnak, hogy csökkenthető vele az alumínium súlya a szilárdság veszélyeztetése nélkül, továbbá rezgéscsillapító képessége is kedvező. Mindezen kedvező tulajdonságai miatt vált a magnézium szinte nélkülözhetetlen ötvözőelemévé az alumíniumnak.

A magnézium világszintű kitermelésének 85%-a Kínában valósul meg, így erőteljes függőség alakult ki a kínai magnézium iránt. Különösen kitett a kínai termelésnek az EU, mivel statisztikai adatok szerint az EU magnézium szükségletének 95%-a Kínából származik. A magnézium kialakult hiányáért Kínában az ipar energiafogyasztásának korlátozása tehető felelőssé, ugyanis a kitermelés jelentős energiabefektetést igényel, ezért a termelés 50%-kal került visszafogásra szeptember óta.

Forrás: Statista

Hogyan kapcsolódik mindez a járműiparhoz?

Ahogy fentebb is írtuk, a magnézium az alumínium ötvözetekhez kerülnek felhasználásra, ezzel javítva az alumínium egyes tulajdonságait. A járműipar jelentős mennyiségű alumíniumot és magnéziumot használ fel. 2019. évi becslés szerint az egész európai személygépjármű gyártást figyelembe véve átlagosan 180 kg alumínium található egy járműben, mely 1,5 tonnás átlagsúllyal számolva a jármű 12%-át teszi ki.

A magnézium a járművekben nem csak, mint ötvözet jelenik meg, hanem egyedülálló komponensként is számos gyártó alkalmazza már (pl. Audi, Daimler, Ford) a sebességváltókban, a kormánykerekekben, valamint az üzemanyagtartály-fedelekben. Összességében a magnézium iránti kereslet 35%-át az autóipar adja. Több európai szakmai szervezet közös nyilatkozatában előirányozta, hogy Európa várhatóan november végére fogy majd ki a magnéziumból, ugyanis addigra élik majd fel a vállalatok a tartalékaikat.

Minden szem a magnéziumra szegeződik

A magnéziumhiány jelentőségét jól illusztrálja, hogy már az EU is megoldást kíván keresni a kialakult helyzetre és tárgyalásokat kezdeményezett Kínával a probléma megoldására. Az EU mellett továbbá a szakmai szervezetek nyilatkozatukban hívták fel a figyelmet a problémára és arra, hogy a hiány következtében több ágazatban (pl. a járműiparban, alumínium iparban, a csomagolóanyagok piacán) a termelés leállása várható, veszélybe sodorva ezzel több ezer uniós vállalkozást és több millió munkahelyet.

Ennek némileg ellentmond, hogy több autógyártó úgy nyilatkozott az elmúlt időszakban, hogy a magnéziumhiány még nem fenyegeti a járműipart, ezeket a kijelentéseket azonban érdemes fenntartásokkal kezelni, mivel tavaly és idén is hallhattunk hasonlókat a chipekkel kapcsolatban és a kijelentésekkel ellentétben nem oldódott meg a probléma, helyette tovább eszkalálódott.

Összességében továbbra is érdemes figyelni a magnéziummal kapcsolatos fejleményeket, mivel, ha a termelésben fellépő zavarok nem lesznek rövidesen megoldva úgy a magnézium nagyobb károkat okozhat, mint az idei évet megkeserítő chip-hiány.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.