A koronavírus és a részvénypiac – kik az igazi nyertesek és vesztesek?

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 7 perc   

Az elmúlt hetek tőzsdei vérengzését számos befektetési szakember véleményezte és a többségük szerint ritkán látott vételi lehetőség adódott a piacokon. Jim Rogers, az Ariel Investments elnöke szerint, a mostanihoz hasonló vételi lehetőség egyszer adódik az életben. Hozzátette, hogy a legendás befektető, John Templeton szerint „akkor kell vásárolni, ha csúcson van a pesszimizmus”. Az Ariel 37 éves története során Jim Rogers 1987-ben és 2008-ban is felhívta a figyelmet a kedvező vételi lehetőségekre, és a mostani helyzet is kiváló vételi lehetőséget jelent szerinte.

Bill Miller, a neves befektető szintén élete egyik legjobb vételi lehetőségeként látja a mostani helyzetet, szerinte az életében eddig 4 nagyszerű vételi lehetőség adódott. Az egyik 1973/74-ben, a második 1982-ben, a harmadik 1987-ben, a negyedik 2008/09-ben. Ez a mostani pedig az ötödik.

Érdemes megvizsgálni a jelenlegi helyzetet, hogy a főbb indexek grafikonjai árulkodnak-e esetleg további emelkedésről, illetve az elmúlt hetek esése után hogyan alakulnak az értékeltségi szintek.

Mi a helyzet a tengerentúlon?

Az elmúlt hetekben történelmi mozgások voltak a piacokon, a Dow Jones és az S&P500 index néhány nap leforgása alatt akkorát esett, mint utoljára 1987-ben. A Nasdaq Composite-ban pedig akkora mértékű esés alakult ki, amelyre az index történetében még nem volt példa. A volatilitás jelentős növekedése pozitív rekordot is hozott, a 2000 milliárd dolláros amerikai mentőcsomag elfogadása után több mint 11%-ot emelkedett a Dow Jones index, amelyre 1933 óta nem volt példa.

A vezető tengerentúli index, az S&P500 február 19-én még új történelmi csúcson járt, majd elindult az elképesztő esés a tőzsdéken. Egy hónap leforgása alatt 35%-ot esett az index, ez a mozgás bekerült a tőzsdei történelem legnagyobb esései közé. Az S&P500 index március 23-án kialakult mélypontjáról közel 20%-ot tudott emelkedni, és további 4%-os emelkedési potenciál látható a 2730 pontnál húzódó következő erős ellenállásig. Egyelőre a nagy esés korrekcióját láthatjuk, és korai lenne még azt gondolni, hogy nem érkezik újabb negatív hullám a piacokra.

Forrás: Bloomberg

A koronavírus okozta pánik előtt a P/E mutató alapján (árfolyam/egy részvényre eső nyereség) a tőzsdék jellemzően túlértékeltek voltak, vagyis a befektetők további, erőteljes fellendülést áraztak a piacokon. Az esést követően az S&P500 változatlan eredményvárakozással számolt P/E rátája visszatért az átlag alá, így némileg már alulértékeltté vált a tengerentúli tőzsde.

Forrás: Bloomberg, MKB

Mi történt a BUX index-szel?

A BUX index február 20-án közelítette meg a korábbi történelmi csúcsát (46476 pontnál), ahonnan elindult a mélyrepülés. Egy hónap alatt 37%-ot csökkent az árfolyam és 28980 pontnál érte el a minimumát az index (2016 októberi mélypont). Innen érkezett visszapattanás az elmúlt két hétben, ezalatt 17%-ot emelkedett az árfolyam. A nagy volatilitás várhatóan a közeljövőben is fennmaradhat, és számítani kell rá, hogy bármikor újból felerősödhet az eladói nyomás, amely akár újabb mélypontot is jelenthet az indexben.

Forrás: Bloomberg

A BUX index esetében a P/E mutató nagyot zuhant, ám míg a tengerentúli piac az esés előtt túlértékelt volt, addig a BUX P/E mutatója a sokéves átlag közelében tartózkodott. Az értékeltség 2011 óta nem látott szintre esett, vagyis jelenleg már alulértékeltnek mondható a hazai piac. Ennek ellenére nem árt az óvatosság, a mostani értékeltségi szint nem jelent feltétlenül azonnali vételi lehetőséget.

Forrás: Bloomberg, MKB

Az érdekesség kedvéért álljon itt, hogy a blue-chipek mekkorát estek a csúcsokról a mélypontokig: OTP: -47%; MOL: -45%; Magyar Telekom: -27%, Richter: -26,5%.

Az igazi vesztesek

A koronavírus ágazati hatásai eltérőek, az egyedi részvények között a nemzetközi börzéken az árfolyammozgást tekintve a legnagyobb vesztesek közé tartoznak a légitársaságok: a United Airlines, a Delta Airlines, és az American Airlines részvényei is erőteljesen zuhantak (egy hónap leforgása alatt 70-80 %-ot zuhantak a részvények). A hajózási társaságok közül a Royal Caribbean Cruises, a Carnival Corp és a Norwegian Cruise Line Holdings árfolyama csökkent látványosabb mértékben, január közepe óta 80-90 %-os veszteséget szenvedtek el a részvények. A szállodákat üzemeltető társaságok szintén jelentősen érzik a vírus hatását, a Marriott International és a Hilton Worldwide Holdings árfolyamai is nagyot szakadtak (70-80 %-os esésekkel találkozhattak a befektetők). Az S&P500 legnagyobb vesztesei közé tartoznak a kaszinóüzemeltetők, a Wynn Resort (a társaság árfolyama a két héttel ezelőtti mélyponton 75 %-os mínuszban tartózkodott a január közepi csúcshoz képest) a Las Vegas Sands (50 %-os mínuszban is járt az árfolyam) is nagyobbat estek a piac átlagánál.

A jelenlegi helyzet nyertesei

A defenzív iparágak közé tartoznak a jelenlegi helyzetben a gyógyszergyártók, főként azok, melyeknél folyamatban vannak a COVID-19-re vonatkozó kísérletek. Ilyen például a Gilead Sciences, amelynek árfolyama január közepe óta 20%-ot emelkedett. Továbbá a nyertesek közé tartoznak az olyan cégek is, amelyek segítik megteremteni az olyan munkakörnyezetet, amelyhez nem szükséges a munkavállalók fizikai érintkezése. Ilyen például a Zoom Video Communications (160 %-ot emelkedett már idén a részvény), amely ahogy a nevéből is kitalálható, videókommunikációs alkalmazásokat fejleszt. Továbbá a fertőtlenítőszereket gyártó cégek bevétele is emelkedhet, mint például a Clorox (az év elejétől kezdve már 15%-os pluszban jár a részvény, de a csúcson 40% felett is járt), ám ez utóbbi nem növekedési sztori és a menedzsment sem vár jelentős változást a bevételben a jövőben.

Az elemzés megtalálható az alábbi linken: https://www.mkb.hu/elemzesek/reszvenypiaci-elemzesek

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.