Rácz Balázs

Újból emelkedik a hazai részvénypiac

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
A hazai részvénypiac kifejezetten gyengén teljesített 2020 első félévében a tengerentúli és nyugat-európai társaival összehasonlítva. A BUX-index márciusi mélypontja után csak átmenetileg tudott emelkedni, októberre ismét visszaesett a márciusi szintek környékére, így lemaradóvá vált az amerikai és a nyugat-európai börzeindexekhez… Tovább olvasom »Újból emelkedik a hazai részvénypiac

Masterplast: 1000 forint fölé kapaszkodott az árfolyam a rekordszámoknak köszönhetően – “Elemzési kivonat”

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Történetének legerősebb negyedéves gyorsjelentését publikálta november 12-én a Masterplast. A harmadik negyedévben a koronavírus-járvány negatív hatásainak nyoma sem volt, ugyanis a társaság árbevétele, EBITDA értéke és adózott profitja is rekordot ért el. A Masterplast árbevétele 20 százalékkal emelkedett éves alapon,… Tovább olvasom »Masterplast: 1000 forint fölé kapaszkodott az árfolyam a rekordszámoknak köszönhetően – “Elemzési kivonat”

Morphosys: az ígéretes német biotechnológiai vállalat

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A MorphoSys AG egy müncheni székhelyű biotechnológiai vállalat, amely nagy hangsúlyt fektet az onkológiára. A társaság differenciált terápiákat és gyógyszereket fejleszt a daganatos és autoimmun betegségekben szenvedő páciensek számára. A MorphoSys több mint 20 éves múlttal rendelkezik az antitesteken alapuló… Tovább olvasom »Morphosys: az ígéretes német biotechnológiai vállalat

Megugrott az ételkiszállítással foglalkozó cég részvényárfolyama a koronavírus miatt

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A Delivery Hero egy vezető globális online ételrendeléssel és kiszállítással foglalkozó vállalat. A vállalatnál naponta több millió megrendelést dolgoznak fel. A Delivery Hero több, mint 40 országban működik Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten, és több mint 600 ezer étteremmel… Tovább olvasom »Megugrott az ételkiszállítással foglalkozó cég részvényárfolyama a koronavírus miatt

Fresenius Medical Care: a válságálló egészségügyi részvény

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A Fresenius Medical Care globális piacvezető vállalat a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek számára nyújtott termékek és szolgáltatások területén. A dialízishez kapcsolódó termékek területén a vállalatnak jelenleg 34 százalék a globális piaci részesedése. A dialízis-kezelés egy alapvető vértisztítási eljárás, amely a… Tovább olvasom »Fresenius Medical Care: a válságálló egészségügyi részvény

65 százalékos emelkedési lehetőség az OTT-ONE részvényárfolyamában

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
Az OTT-ONE is csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde elemzés-árjegyzési programjához, miután a Budapesti Értéktőzsde megállapodást kötött az MKB Bankkal a társaság elemzését illetően. 296 forintos 12 havi célárfolyam mellett indult el az OTT-ONE (Társaság) követése. Az aktuális árfolyamhoz képest 65 százalék… Tovább olvasom »65 százalékos emelkedési lehetőség az OTT-ONE részvényárfolyamában

TeamViewer: a COVID-19 egyik nyertese lehet a társaság

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A koronavírus-járvány magával hozta bizonyos technológiai vállalatok által kínált platformok, szolgáltatások felértékelődését. Ezek közé tartozik a TeamViewer is, a társaság gyorsan a befektetők célpontjává vált. A februárban kirobbant tőkepiaci turbulenciával szemben is immúnisak maradtak a vállalat részvényei, nagyon rövid esést… Tovább olvasom »TeamViewer: a COVID-19 egyik nyertese lehet a társaság

Az erős gyorsjelentés segítheti a Richter részvény-árfolyamának emelkedését

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   
A Richter augusztus 3-án, hétfőn hajnalban tette közzé 2020 második negyedévére vonatkozó gyorsjelentését. A koronavírus ellenére a társaság nagyon erős negyedéves számokat publikált, az elemzői konszenzust és a bázis időszaki számokat is sikerült a vállalatnak felülmúlnia a főbb sorokon. Az… Tovább olvasom »Az erős gyorsjelentés segítheti a Richter részvény-árfolyamának emelkedését

SAP: száguld a DAX-index legmeghatározóbb vállalatának árfolyama

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Az SAP a világ vezető integrált vállalatirányítási rendszere (ERP). Ennek fejlesztője, az SAP AG jelenleg a világ negyedik legnagyobb szoftvercége, Európában pedig a legnagyobb technológiai cég. A SAP AG központja Németországban található, a társaság jelenleg a német tőzsdeindex, a DAX-index… Tovább olvasom »SAP: száguld a DAX-index legmeghatározóbb vállalatának árfolyama

Kitörés előtt a Richter árfolyama – hamarosan új történelmi csúcs jöhet

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A Richter árfolyama a 7050-7150 forint közötti ellenállás-zónához május elején ért el és azóta egy szűk tartományban mozog az árfolyam. Az oldalazásból hamarosan várható egy nagyobb kitörés, ha ez felfelé valósulna meg, akkor 7300 forintnál húzódó történelmi maximum áttörésével új… Tovább olvasom »Kitörés előtt a Richter árfolyama – hamarosan új történelmi csúcs jöhet

Rekordok és fontos bejelentések a Masterplasttól

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Fontos bejelentések érkeztek a Masterplast felől az elmúlt hetekben. A társaság történetének legjobb negyedévét zárta, a vállalat bevétele és üzemi eredménye is rekordot döntött 2020 első negyedévében. A vállalat történetének legnagyobb felvásárlását is bejelentette, amely azért is jelentős esemény a… Tovább olvasom »Rekordok és fontos bejelentések a Masterplasttól

Adidas – 40%-kal eshetnek az értékesítések a második negyedévben – Elemzési kivonat

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Április 27-én érkeztek az Adidas 2020 első negyedéves számai és a második negyedévre vonatkozó kilátásai. A menedzsment várakozásai szerint a folyó negyedévben az eladások várhatóan 40%-kal lesznek alacsonyabbak és veszteséggel számolnak a járványnak köszönhetően. A jelenlegi helyzet bizonytalansága miatt az… Tovább olvasom »Adidas – 40%-kal eshetnek az értékesítések a második negyedévben – Elemzési kivonat

A koronavírus és a részvénypiac – kik az igazi nyertesek és vesztesek?

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 7 perc   
Az elmúlt hetek tőzsdei vérengzését számos befektetési szakember véleményezte és a többségük szerint ritkán látott vételi lehetőség adódott a piacokon. Jim Rogers, az Ariel Investments elnöke szerint, a mostanihoz hasonló vételi lehetőség egyszer adódik az életben. Hozzátette, hogy a legendás… Tovább olvasom »A koronavírus és a részvénypiac – kik az igazi nyertesek és vesztesek?

Túlteljesítette 2019-es céljait a Masterplast

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A Masterplast 2019-ben az EBITDA szintjén elérte, az adózás utáni eredmény terén pedig 800 ezer euróval meghaladta a menedzsment által várt eredménycélokat. A Csoport éves árbevétele 10%-kal növekedett 2019-ben a megelőző évhez képest, az EBITDA összege elérte a 7,3 millió… Tovább olvasom »Túlteljesítette 2019-es céljait a Masterplast

Brenntag: az élet minden területén használják a társaság által értékesített termékeket

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A Brenntag egy németországi központú nemzetközi vegyipari vállalat, amely speciális vegyi anyagok értékesítésével foglalkozik. A német tőzsdén jegyzett cég globálisan 6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, az észak-amerikai és az EMEA régióban pedig 10 százalékos a piaci részesedése. A Brenntag az… Tovább olvasom »Brenntag: az élet minden területén használják a társaság által értékesített termékeket

A koronavírus tőzsdei hatásai

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 8 perc   
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a 2020. január 30-i ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetre reagálva életbe lépteti a globális egészségügyi vészhelyzetekre kidolgozott protokollt. Főként a kínai tőzsde került nyomás alá a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt, a kínai… Tovább olvasom »A koronavírus tőzsdei hatásai

Skechers: folytatódhat a részvény árfolyamának emelkedése

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A Skechers részvényeinek árfolyama nagyot emelkedett 2019 során. A kurzus a 21 dolláros mélypontról 106 százalékot emelkedett a tavalyi év végéig és ezzel sikerült a 41,5 dollárnál húzódó ellenállást is áttörnie, így 2015 óta nem látott szintre erősödött az árfolyam.… Tovább olvasom »Skechers: folytatódhat a részvény árfolyamának emelkedése

Új történelmi csúcson a Masterplast: folytatódhat az árfolyam emelkedése

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
A 2019. decemberben frissített modellünkben a korábbi 874 forintról 910 forintra emeltük a Masterplastra vonatkozó egyéves célárfolyamunkat. Az aktuális célárfolyam 16,5 százalékos felértékelődési potenciált jelent a 2020. január 8-i (782 forintos) záróárfolyamhoz képest. A frissített előrejelzésünkben idén 6 százalékos árbevétel… Tovább olvasom »Új történelmi csúcson a Masterplast: folytatódhat az árfolyam emelkedése

Stabilan emelkedik a német ingatlanszektor meghatározó szereplőjének árfolyama

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A Vonovia a német tőzsde legnagyobb, lakhatási célú ingatlanok kiadásával foglalkozó vállalata. A társaság portfólióját közel 396 ezer ingatlan alkotja. A bevétel és a profit jelentős része az ingatlanok kiadásából származik, de a német albérleti piac nagyon szigorúan szabályozott, így… Tovább olvasom »Stabilan emelkedik a német ingatlanszektor meghatározó szereplőjének árfolyama

Végéhez közeledik a műtrágyáiról ismert vállalat részvényárfolyamának zuhanása?

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A K+S AG egy német vegyipari vállalat; amely Európa első számú káliumtermelője. A káliumot főként műtrágyák előállításához használják fel. A K+S a Morton Salt akvizícióját követően a világ legnagyobb só előállítójává is vált (étkezési-, jégmentesítő- és ipari só). A társaság… Tovább olvasom »Végéhez közeledik a műtrágyáiról ismert vállalat részvényárfolyamának zuhanása?

Kiemelkedő harmadik negyedéves eredmény a Masterplasttól

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
Nagy növekedést ért el a Masterplast 2019 harmadik negyedévében. A társaság árbevétele 11%-kal 31,4 millió euróra emelkedett, az EBITDA-soron (amely mutató a vállalat eredményességét tükrözi a kamat, az osztalékfizetés, illetve az értékcsökkenési leírás előtt) pedig már 21%-os volt a növekedés… Tovább olvasom »Kiemelkedő harmadik negyedéves eredmény a Masterplasttól

Előrejelezhetők-e az árfolyammozgások: Hurst-exponens II. rész

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Korábban már publikáltam egy blogbejegyzés a Hurst-exponensről. Egy olyan statisztikai módszerről írtam, amely segíthet a tőzsdén az árfolyamok irányának azonosításában. Egy példán keresztül szeretném bemutatni, hogy egy tőzsdei instrumentum esetében hogyan alkalmazható a Hurst-exponens, vagyis bemutatásra kerül, hogy látható-e trendkövető… Tovább olvasom »Előrejelezhetők-e az árfolyammozgások: Hurst-exponens II. rész

Ókori iránymutatás az árfolyammozgásokhoz: Hurst-exponens és a tőzsde

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
A tőzsdei árfolyamok mozgásának megfigyelésekor felmerül a kérdés: vajon véletlenszerűen mozognak-e az árfolyamok, illetve létezik-e olyan módszer, amelynek segítségével előrejelezhetők a mozgások? Rögtön az elején érdemes tisztázni, hogy nem lehetséges az árfolyamok hajszálpontos jövőbeli értékét megmondani, mégis létezik olyan statisztikai… Tovább olvasom »Ókori iránymutatás az árfolyammozgásokhoz: Hurst-exponens és a tőzsde

A népszerű befektetés, amely felerősítheti a tőzsdei eséseket

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
A legutóbbi blogbejegyzésemben is utaltam rá, hogy az elmúlt évtizedben nagyon jelentős volt a passzívan kezelt befektetési alapok előretörése. Az alábbi ábrán is jól látható, hogy a bikapiac elején (2009-ben) majdnem 3:1 arányban vezettek az aktívan kezelt alapok a passzívakkal szemben,… Tovább olvasom »A népszerű befektetés, amely felerősítheti a tőzsdei eséseket

Honnan jöhet a következő válság? – a “Big Short” révén ismertté vált befektető megmondja

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
A 2015-ben Oscar-díjat nyert „Big Short” című film révén ismertté vált befektető, Michael Burry szerint az indexkövető, passzív részvényalapokba évek óta tapasztalható jelentős tőkebeáramlás kockázatos; ugyanis a folyamat párhuzamot mutat a CDO-k piacán (jelzálogfedezetű értékpapírok) 2008 előtt kialakult buborékkal, amelyek… Tovább olvasom »Honnan jöhet a következő válság? – a “Big Short” révén ismertté vált befektető megmondja

Erős negyedéves számok a Masterplasttól – 874 forint a célárfolyam

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A Masterplast múlt héten érkezett második negyedéves gyorsjelentését követően megerősítettük a részvényre vonatkozó 874 forintos célárfolyamunkat. Ez pedig több, mint 20%-os felértékelődési potenciált jelent az aktuális árfolyamhoz viszonyítva. A Masterplast csoport árbevétele 6%-kal növekedett 2019 második negyedévében 2018 azonos időszakához… Tovább olvasom »Erős negyedéves számok a Masterplasttól – 874 forint a célárfolyam

Wirecard: Átmeneti megingás után tovább emelkedhet az árfolyam

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 8 perc   
A Wirecard a világ egyik vezető vállalata a nemzetközi elektronikus fizetési megoldások terén. A társaság árbevétele évek óta dinamikusan bővül, 2016-2018 folyamán megduplázódott és elérte a 2 milliárd eurót. Idén év elején azonban egy botrány tépázta meg a vállalat hírnevét… Tovább olvasom »Wirecard: Átmeneti megingás után tovább emelkedhet az árfolyam

A növekvő Vraylar-értékesítéseknek köszönhető a Richter erős második negyedéves eredménye

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Tovább nőtt a Richter második negyedéves árbevétele, a 8,5%-os bővülés elsősorban a Vraylarhoz köthető magasabb royalty (szellemi termékek felhasználása után fizetett díj) bevételnek, illetve az értékesítéshez köthető mérföldkő bevételnek köszönhető. A főbb sorokon sikerült az elemzői konszenzust felülmúlnia a társaságnak,… Tovább olvasom »A növekvő Vraylar-értékesítéseknek köszönhető a Richter erős második negyedéves eredménye

MOL: A finomítás-kereskedelemnek köszönhető az erős második negyedéves eredmény

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A MOL második negyedéves beszámolója összességében kedvező számokat tartalmazott, a társaságnak minden eredménysoron sikerült a várakozásokat felülmúlnia. A legnagyobb meglepetést a finomítás-kereskedelem üzletág okozta; ugyanis a kedvezőtlen külső környezet ellenére (a finomítói árrések alig tudtak elrugaszkodni az 5 éves mélypontjukról)… Tovább olvasom »MOL: A finomítás-kereskedelemnek köszönhető az erős második negyedéves eredmény

Karcsúsít a Siemens, de mit jelent ez az árfolyam szempontjából?

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A Siemensnél jelentős változások vannak folyamatban, amelyeknek az irányát a Vision 2020+ nevű stratégiában jelölte ki a társaság menedzsmentje. Hosszú távon 4-5 százalékos organikus bevételnövekedést vár a Siemens, miközben a profitrátát a 11–15 százalék közötti sávba szeretné emelni, ami a… Tovább olvasom »Karcsúsít a Siemens, de mit jelent ez az árfolyam szempontjából?