A vállalatoknak csak negyede vett igénybe állami támogatást, miközben a fele gondolja úgy, hogy ezek a programok segíthetnének

  • Gál Nikoletta Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   

Vállalati ügyfélkörben készült online kutatásunk szerint a hazai vállalatok 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már részt vesznek valamelyik gazdaságvédelmi programban és további 9% tervez a ilyenbe a jövőben bekapcsolódni.

Kiknek segíthetnek az állami gazdaságvédelmi programok?

Megkérdeztük az MKB Bank vállalati ügyfeleit, mit gondolnak a gazdaságvédelmi programokról. A vállalati döntéshozók 40 százaléka szerint részben segítenek és 11 százalék szerint jelentős támogatást jelentenek ezek a gazdaságvédelmi akciók. 38 százalékukat ugyanakkor nem érintik ezek az intézkedések.

Ugyan kicsi az esetszám, de ezekből az a kép rajzolódik ki, hogy a feldolgozóiparban működő cégek nagyobb támogatásként érzékelik ezeket a programokat, míg a mezőgazdaságban és a szállítás, raktározás ágazatban nem gondolják, hogy ez hatékony segítség lehet számukra.

A cégek kb. negyede, akik igényeltek valamilyen állami támogatást, az NHP Hajrá! hitelprogramot és a bértámogatást, a „Kurzarbeit” programot említették.

A felmérésből az alábbi visszajelzések rajzolódnak ki:

  • Vállalati ügyfelek 51%-a szerint részben vagy jelentősen segítenek ezek az állami programok;
  • Vállalatok 26%-a már részt vesznek valamelyik gazdaságvédelmi programban;
  • További 9% tervezi bekapcsolódni valamelyik programba.

Tehát van egy olyan vállalati szegmens (az ügyfelek mintegy 10%-a), akik szerint ezek a programok segíthetnek, de még nem veszik igénybe őket és konkrétan nem is tervezik. A felmérés alapján ők lehetnek azok a vállalatok, akiket eddig még nem érintett negatívan a járvány és a jövőben sem igazán tartanak tőle, a nyár végén pedig még az átlagosnál nagyobb arányban azt mondták, nem lehet tudni, hogy készülni kell-e a cégnek a járvány második hullámára.

A vállaltok nagy része már nyáron tudatosan készült a járvány második hullámára

Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy nyár végén optimistábbak voltak a magyar vállalatok, de vannak, akik tartósan negatív pályára kerültek. Általános vélemény, hogy hosszabb távon kell berendezkedni a járványra és a kutatásból az látszik, ezt komolyan is gondolják a cégek. A kutatásban elért vállalati ügyfelek 81 százaléka szerint készülni kell a cégnek a járvány egy következő hullámára és a cégek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már történtek vagy folyamatban vannak intézkedések, amik a második hullám átvészelését segíthetik majd.

Hogyan készültek a vállalatok a második hullámra (akik úgy nyilatkoztak, hogy már történtek vagy folyamatban vannak intézkedések)?

A három legtöbbet említett intézkedés: a home office kiépítése, a biztonságos munkakörülmények (fertőtlenítés, lázmérés) megteremtése és a csökkentett üzemmód bevezetése, csökkentett nyitva tartással, részmunkaidővel, létszámleépítéssel.

A tavasszal tervezett létszámleépítések megvalósultak. Nyár végén már csak kisebb leépítéseket terveztek a vállalatok

Márciusi kutatásunkban a vállalati ügyfelek 7%-nál merült fel már a járvány kezdetén létszámleépítés és további 11% vélte úgy, hogy a következő 1 hónapban sor kerülhet leépítésre. A nyár végi felmérésben azt láthattuk, hogy ezek a létszámleépítések nagyrészt meg is valósultak. A vállalati ügyfelek körében augusztusig 17%-nál kellett elbocsátani munkatársat és további 3% tervez ilyet. A vizsgált cégek 17 százalékánál részmunkaidőbe kerültek dolgozók. Ezzel szemben 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy fel kellett venni új munkaerőt, ami jóval magasabb, mint a kisebb vállalatok körében mért áprilisi eredmény (4%). A bank vállalati ügyfélkörének 43 százalékánál nem változott az alkalmazotti létszám.

Kérdéses, hogy a járvány második hulláma hogyan érinti majd a hazai vállalatokat. A tervezett további létszámleépítések megvalósulnak-e vagy tudnak-e újabb gazdaságvédelmi programok még hatékonyabb segítséget nyújtani? A Danube Capital továbbra is monitorozni fogja, milyen hatással lesz a járvány a vállalati ügyfélkörre.


A Danube Capital R&A Zrt. és az MKB Bank már több hullámban online kérdőívvel kereste meg a magyar vállalkozásokat, hogy minél pontosabb képet kaphasson a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól. Az első kutatási hullám márciusban a járvány berobbanásakor, a következő kutatási hullám pedig nyár végén, a járvány második hullámának elején készült. A legutóbbi kutatásban résztvevő vállalatok 48 százaléka 50 fő alatti vállalkozás, 35 százalék középvállalat és 17 százalék nagyvállalat volt. A kutatás célja az volt, hogy felmérjük, hogy a vállalatokat hosszabb távon hogyan érinti a koronavírus miatt kialakult helyzet. A vizsgált cégek körében tehát – a bank vállalati ügyfélkörét reprezentálandó -, a teljes magyar vállalati körhöz képest nagyobb arányban szerepeltek közép- és nagyvállalatok.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.