Az erős gyorsjelentés segítheti a Richter részvény-árfolyamának emelkedését

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   

A Richter augusztus 3-án, hétfőn hajnalban tette közzé 2020 második negyedévére vonatkozó gyorsjelentését. A koronavírus ellenére a társaság nagyon erős negyedéves számokat publikált, az elemzői konszenzust és a bázis időszaki számokat is sikerült a vállalatnak felülmúlnia a főbb sorokon. Az erős számok oka elsősorban a Vraylar kiváló értékesítési adataiban keresendő. A második negyedév megerősítette, hogy a társaság fundamentumai továbbra is stabilak, az alapfolyamatok kedvezőek és a Vraylar értékesítése továbbra is erős katalizátort jelent a társaságnak. A kedvező számok segíthetik az árfolyam emelkedését is, akár a kritikus 7050 forintnál található ellenállás áttörése is közel kerülhet.

Idén márciusban már elérte az árfolyam a koronavírus előtti februári csúcspontját, amely 7150 forintnál húzódik. A társaság részvény-árfolyamának történelmi csúcsa 7300 forintnál található, amely a következő ellenállást jelenti, felette pedig 7500 és 8000 forintnál húzódnak a további ellenállások. A Richter árfolyama azonban az utóbbi két hónapban 6120 forintig süllyedt, innen a múlt héten magához térve 6775 forintig erősödött vissza a pénteki zárásra. A gyorsjelentés után újabb lendületet kapott az árfolyam, a következő akadályt a 7050 forint jelenti, felette pedig már tiszta az út a 7300 forintnál húzódó történelmi csúcsig.

Az egyik vezető gyógyszer, a Vraylar továbbra is nagy potenciált jelenthet a társaságnak a következő években, a készítmény továbbra is a valaha volt leggyorsabban növekvő forgalmú orális antipszichotikumnak számít az Egyesült Államok piacán. Ráadásul tavaly bipoláris depresszió kezelésére is kiterjesztették a gyógyszer felhasználási területét, amely további növekedési lehetőséget jelent.

A Richter második negyedéves számai a főbb sorokon felülmúlták a portfolio.hu által készített elemzői konszenzust. A társaság árbevétele elérte a 137,3 milliárd forintot, mely éves alapon 14,5%-os bővülést jelent, miközben a várakozás 131,5 milliárd forint volt. A bruttó fedezet 20%-kal, 80,8 milliárd forintra nőtt a várt 74,8 milliárd forinttal szemben. Az üzemi eredmény 27,1 milliárd forintos értéke 57%-os növekedést jelent éves alapon, amely a 22,1 milliárd forintos elemzői várakozásokat is lényegesen felülmúlta. A társaság adózott eredménye 31,5 milliárd forint volt, amely több mint 10 milliárd forinttal nagyobb az elemzői konszenzusnál, és 80%-os bővülést jelent éves alapon.

A Richter partnere, az AbbVie kiváló teljesítményének köszönhetően a Vraylar árbevétele 2020 második negyedévében átlépte az 1 milliárd dolláros határt, amely mérföldkő bevételt eredményezett a Richter számára, amely volumen elérése mérföldkő bevételként további kifizetést jelentett a Richter számára.

A Vraylar jól teljesített az idei második negyedévben, a készítmény royalty bevétele 58,8 millió dollár volt, míg a Reagila 3 milliós árbevételt ért el. 2020 első félévében a Vraylarból származó royalty árbevétel 35,298 milliárd forintot (112,8 millió dollárt) tett ki, amely nagymértékben hozzájárult a Richter vizsgált időszakban realizált árbevételéhez. A Vraylar jól teljesített az idei második negyedévben, a készítmény royalty bevétele 58,3 millió euró volt az idei második negyedévben, míg a Reagila 3,1 milliós árbevételt ért el ugyanebben az időszakban.

A PRAC (Pharmacoviligance Risk Assesment Committee, az Európai Gyógyszerügynökség humánmedicinák biztonságának vizsgálatáért és ellenőrzéséért felelős testülete) által 2020 márciusában kezdeményezett újabb vizsgálat következményeképpen az Esmya értékesítése felfüggesztésre került. A Richter szerint nem zárható ki, hogy az év hátralévő részében nem realizálnak több árbevételt a termékhez kapcsolódóan.

Az értékesítési és marketingköltségek 8 %-kal csökkentek az idei első félévben 2019 azonos időszakával összehasonlítva. Az említett költségek árbevételhez viszonyított aránya jelentősen csökkent a beszámolási időszak során, részben a dinamikusan növekvő árbevétel következtében. Ezen költségek összegének csökkenése főként annak köszönhető, hogy világjárvány miatt bevezetett intézkedések jelentősen korlátozták a promóciós tevékenységeket – különösen az EU15 régióban és Oroszországban.

A hétfői gyorsjelentés után a menedzsment közzétette frissített eredményvárakozásait. A Richter az idei évre vonatkozó, euróban kifejezett árbevétel esetében stagnálást vár a tavalyi évhez képest, szemben a korábbi, 3 %-os növekedési előrejelzéssel. Az üzemi eredményhányad esetében az idei évre 15-16 %-ot várnak, szemben a korábbi 14,5 %-os várakozással. Az árbevétel terén némileg gyengébb várakozást publikáltak a korábbi előrejelzésekhez képest, viszont a profitmarzsok esetében javulást vár a társaság, ez pedig jó hír a jelenlegi helyzetben és erősíti azt a gyógyszerpapírral kapcsolatos befektetői megítélést, amely a hazai piacon aktuálisan a defenzív részvények közé sorolja.

Richter grafikonja:

Forrás: Bloomberg

Az eredeti elemzés itt található meg.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.