Erős negyedéves számok a Masterplasttól – 874 forint a célárfolyam

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   

A Masterplast múlt héten érkezett második negyedéves gyorsjelentését követően megerősítettük a részvényre vonatkozó 874 forintos célárfolyamunkat. Ez pedig több, mint 20%-os felértékelődési potenciált jelent az aktuális árfolyamhoz viszonyítva.

A Masterplast csoport árbevétele 6%-kal növekedett 2019 második negyedévében 2018 azonos időszakához képest. A legnagyobb árbevétel-növekedés Ukrajnában volt (18%), ezt követte a főként dél- és nyugat-európai országokat tömörítő Export részleg (16%), míg a társaság számára legnagyobb súlyú magyar piacon 12%-kal emelkedett az árbevétel éves összevetésben. Magyarország hozzájárulása az árbevételhez 34%-os volt a második negyedévben a teljes forgalomhoz viszonyítva.

A Masterplast csoport árbevételén belül továbbra is a homlokzati hőszigetelő rendszerek adták a legnagyobb hányadot (51%), ahol a második negyedévben 15%-kal emelkedett a forgalom. Mindegyik cikkcsoportban nőtt a forgalom, de jelentősebb növekedés az üvegszövet termékeknél mutatkozott. Ez azért is fontos információ, mert a társaság folyamatosan szeretné növelni a saját gyártású termékek arányát a teljes forgalmon belül. Néhány évvel ezelőtt 30%-os súlya volt a saját gyártású termékeknek, jelenleg ez az arány már 40% feletti. A társaság legfontosabb terméke az üvegszövetháló, ezzel párhuzamosan a szerbiai gyárban jelentős bővítések voltak az utóbbi években, ezáltal a maximális kapacitás elérte az éves 90 millió négyzetmétert. Ezzel Európa egyik legnagyobb üvegszövetháló-gyárával rendelkezik a Masterplast.

Az egyre bővülő saját gyártásnak köszönhetően a társaság árrése is folyamatosan növekszik. Ennek köszönhetően 2019 második negyedévében a társaságnak már sikerült megvalósítani azt a célt, hogy az adózott eredmény a bevételeknél nagyobb mértékben növekedjen. A 6 százalékos bevételnövekedés mellett minden eredményszinten kétszámjegyű emelkedésről számolt be a cég az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: Masterplast

A Masterplast javuló gyártási és működési hatékonysága, illetve a T-Cell akvizíció segíthet abban, hogy a Masterplast elérje a stratégiai tervben szereplő célokat. A társaság 2019 júniusában jelentette be, hogy két pénzügyi befektetővel közösen megvásárolják a polisztirol hőszigetelő lapokat gyártó T-Cell Plasztik Kft-t. A menedzsment tájékoztatása szerint a megvalósult akvizíció már az idei szezonban biztosítja a polisztirol értékesítés további dinamikus növekedésének hátterét.

Az eredeti elemzés erre a linkre való kattintással érhető el

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.