Hogyan hatott a koronavírus második hulláma a magyar gazdaságra?

  • Plósz Dániel Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   

Február 16-án, kedden publikálja a KSH a 2020. negyedik negyedévre vonatkozó adatokat (első becslés) a magyar gazdaság teljesítményét illetően. A részletes számokat (második becslést) március 2-án teszi közzé majd honlapján a KSH.

Előrejelzésünk szerint 2020. negyedik negyedévében 5,5%-kal mérséklődhetett a hazai gazdasági teljesítmény az előző év azonos időszakához, tehát 2019. negyedik negyedévéhez képest. 2020 harmadik negyedévében 4,6%-kal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest a koronavírus-járvány második hullámának megjelenése következtében. 2020 harmadik negyedévéről 2020 negyedik negyedévére 2,9%-kal bővülhetett a magyar gazdaság teljesítménye.

A negyedik negyedév gazdasági teljesítményét várakozásunk szerint a mezőgazdasági és a szolgáltatási szektor év/év alapú visszaesése fogta vissza, melyet az ipar és az építőipar teljesítménye kis mértékben ellensúlyozhatott. Fontos megjegyezni, hogy a negyedik negyedéves GDP-adatban már érezhető lesz a koronavírus-járvány második hullámának, illetve a korlátozó intézkedéseknek a teljes hatása – szemben a harmadik negyedéves GDP-vel, amelyben lényegében csak az utolsó, szeptemberi hónapot érintette a járvány.

2020-ra összességében – a rendelkezésünkre álló adatok és a negyedik negyedéves GDP-re vonatkozó friss előrejelzésünk szerint – 5,4%-os átlagos gazdasági visszaesésre számítunk, amelynek hátterében nagyrészt a koronavírus első hulláma okozta gazdasági leállás, illetve a második hullámmal kapcsolatos szigorítások (a határzár a Magyarországra érkező külföldi turisták elmaradása révén a turizmusra, illetve áttételesen a többi ágazatra – közlekedés, kulturális szolgáltatások – is negatív hatást gyakorol) állnak.

Ugyanakkor 2021-re már pozitív irányú, 4,5%-os növekedést (felpattanást) várunk, amely elsősorban a beruházások élénkülésével, illetve a háztartások fogyasztási kiadásainak növekedésével magyarázható. 2022-ben is dinamikus, 4,1%-os gazdasági bővülésre számítunk, 2021-hez képest azonban alacsonyabb fogyasztási és beruházási dinamikát várunk.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.