Kiemelkedő harmadik negyedéves eredmény a Masterplasttól

  • Rácz Balázs Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   

Nagy növekedést ért el a Masterplast 2019 harmadik negyedévében. A társaság árbevétele 11%-kal 31,4 millió euróra emelkedett, az EBITDA-soron (amely mutató a vállalat eredményességét tükrözi a kamat, az osztalékfizetés, illetve az értékcsökkenési leírás előtt) pedig már 21%-os volt a növekedés (2,65 millió euró).

A pénzügyi eredménysoron bekövetkezett javulásnak köszönhetően a vállalat adózott eredménye elérte a 2,1 millió eurót, amely 80%-os növekedést jelent a tavalyi év hasonló negyedévéhez képest. Az év első kilenc hónapjában 4,16 millió euró adózott eredményt realizált a társaság és ezzel meghaladta a menedzsment által 2019-re publikált eredménycélt (4 millió euró).

A Masterplastra érvényben lévő 874 forintos részvényenkénti célárfolyamunkat megerősítjük, az aktuális 744 forintos célárfolyamhoz viszonyítva 17,5%-os felértékelődési potenciál látható. A menedzsment osztalék-előrejelzése szerint az éves eredmény legfeljebb 50%-a fizethető ki osztalékként. A 2019-es 4 millió eurós eredménycél már teljesült az első kilenc hónapban, így a korábban jelzett osztaléknál akár magasabb is kifizetésre kerülhet a 2019-es eredmény után.

A társaság forgalmának legnagyobb részét (a teljes árbevétel 48%-át) a homlokzati hőszigetelő rendszerek adják, amelynek forgalma 8%-kal 15,18 millió euróra bővült a harmadik negyedévben. A legjelentősebb növekedés az üvegszövet és az EPS (homlokzati hőszigetelő lapok) termékeknél mutatkozott.

Forrás: Masterplast, MKB

A Masterplast hét országban rendelkezik leányvállalattal, illetve számos nyugat- és észak-európai országban is forgalmazza a termékeit. Az árbevétel 40%-a Magyarországhoz köthető (ez a legnagyobb súlyú piaca a társaságnak), a forgalom is itt bővült a legerősebben, 32%-kal 12,48 millió euróra a harmadik negyedévben. Az elmúlt három hónapban mérsékelten növekvő évet zárt az építőipar.

A társaság árbevételének alakulása szempontjából kiemelten fontos a hazai építőipar teljesítménye, amelyről az alábbi blogbejegyzésben írtunk részletesen: Kettősség látható tehát az építőipar ágazatban: míg az egyéb építmények alágazat teljesítményében visszaesés, addig az épületek alágazat esetében folytatódó növekedés valószínűsíthető a következő egy évben. A Masterplast második legforgalmasabb piaca az észak- és nyugat-európai országokat tömörítő export szegmens, amely az árbevétel 14%-át adta az elmúlt három hónapban és 6%-os növekedést ért el (4,47 millió euró). A társaság legnagyobb forgalmú leányvállalata a romániai, amely 13%-át adta a bevételnek és az értékesítés 14%-kal 3,94 millió euróra bővült a harmadik negyedévben. Romániában javuló képet mutatott az építőipar a harmadik negyedévben, amely főként az állami támogatásoknak volt betudható.

Forrás: Masterplast, MKB

A társaság teljesítménye korrelál a hazai, illetve a környező országok építőiparának teljesítményével, de a Masterplast forgalmának csak 40-50%-a köthető az új lakások építéséhez, az árbevétel többi része a felújítási piachoz köthető. A kormány által bevezetett intézkedéseknek köszönhetően (pl. falusi CSOK) tovább élénkülhetnek a lakásfelújítások, amely stabil keresletet jelenthet a társaság termékeinek és ellensúlyozhatja az újlakás-építéseknél tapasztalt lassulást. A növekvő forgalom mellett a javuló eredményt a társaság hatékonyságának és kapacitásának növekedése is segíti.

A forgalom bővülésével megegyezően növekedett a kereskedelmi árréstömeg a harmadik negyedévben a bázisidőszakhoz képest, míg a forgalom növekedésénél kisebb mértékben emelkedtek az anyagok és igénybe vett szolgáltatások költségei. A pénzügyi eredmény soron 397 ezer euró nyereség került elszámolásra, a tavalyi év 337 ezer euró veszteségével szemben. A harmadik negyedév kedvező árfolyameredménye az euróhoz képest gyengülő forint és az amerikai dollárhoz képest erősödő ukrán hrivnyának tulajdonítható. Ezek folyamatok tükrében a csoport adózás utáni eredménye 2,1 millió euró volt, amely 80%-os növekedést jelent tavalyhoz képest.

Az eredeti elemzés erre a linkre való kattintással érhető el.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.