Meddig szárnyal az amerikai munkaerőpiac?

  • Plósz Dániel Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   

Ezen a héten pénteken, augusztus 7-én ismerhetjük meg az USA július havi munkaerőpiaci adatait. Idén márciusban a koronavírus-járvány hatására 1,37 millióval kevesebb új álláshely keletkezett februárhoz képest (a mezőgazdaságon kívül), áprilisban pedig még drasztikusabb beszakadást láthattunk: több mint 20 millióval esett vissza az új álláshelyek száma.

Májusban viszont már fordulat következett be a tengerentúlon, a várt csökkenés helyett 2,7 millióval nőtt az új álláshelyek száma, a tendencia pedig folytatódott júniusban is (+4,8 millió állás). Mindez az amerikai munkaerőpiac fokozott rugalmasságával magyarázható (elbocsátások gyorsan végrehajthatók, a regisztráció a munkanélküli segélyért gyorsan zajlik, illetve gördülékeny a munkába való visszatérés folyamata). A pénteken megjelenő, júliusi érték tekintetében a piaci várakozások szerint tovább folytatódott az új álláshelyek bővülése (+1,6 millió).

Történelmi rekord született

Az USA-ban az újonnan regisztrált munkanélküliek számának alakulásáról heti szinten érkezik statisztika, ez az érték a koronavírus-járvány miatt – elsősorban március-áprilisban – drasztikusan megugrott: március végi csúcsértékét 6,9 millió főnél érte el, ennyi munkanélküli regisztrált újonnan egy hét alatt; amely a gazdaságilak aktívak számának 4,2%-a. A gazdaságilag aktív tömeg alatt azokat értjük, akik dolgoznak, illetve számukra munkanélküli segélyt folyósítanak az adott időszakban.

A március végi 6,9 millió fős érték történelmi csúcsnak felel meg, hiszen az elmúlt 50 évben sem a kőolajpiaci válságok, sem a 2008-2009-es nagy pénzügyi válság idején nem volt példa hasonló nagyságrendű értékre.

Forrás: Bloomberg, Danube Capital

Összehasonlításként a 2008-as válság idején 2009 márciusában volt a tetőpont, akkor 665 ezer fő volt a legmagasabb érték; ami az akkori aktív népesség 0,4%-át jelentette az egy hét alatt beérkezett munkanélküli kérelmezők száma.

Korábban szintén adódtak válságos időszakok, akkor a népesség arányában 0,2-0,3% között alakult az egy hét alatt beérkező új munkanélküli kérelmek (1975 januárjában 0,6%, 1977 februárjában 0,58%, 1980 májusában 0,6%, 1982 októberében 0,6%, és 1992 júliusában 0,44%).

Összességében március vége óta több, mint 54 millió amerikai munkahely szűnt meg legalább ideiglenesen, a tartósan munkanélküliek száma viszont ennél jóval kevesebb, 17 millió fő körüli. Továbbá ugyan a március végi csúcsértéket követően (6,9 millió munkanélküli 1 hét alatt) folyamatosan csökken a frissen bejelentett munkanélküliek száma, de még mindig hétről hétre kicsivel 1 millió felett alakul jelenleg is.

Csökkenő munkanélküliség

Pénteken megismerhetjük a júliusi munkanélküliségi rátát is az USA-ban. Júniusban 11,1%-ra – már sorban a második hónapban – mérséklődött a munkanélküliségi ráta (amely idei csúcsát áprilisban érte el, akkor 14,7%-on állt, majd májusban 13,3%-ra csökkent, míg februárban csupán 3,5%-os volt). A piaci várakozások szerint 10,5%-ra csökkenhet a munkanélküliségi ráta júliusban.

Fontos látni, hogy a koronavírus-járvány második hulláma esetén a munkanélküliség ismét emelkedhet. A Fed előrejelzése szerint idén 9,3%-os lehet a munkanélküliségi ráta, majd csökkenő tendenciát mutathat (2021: 6,5%, 2022: 5,5%). Összehasonlításként, 2009 októberében 10%-on tetőzött a munkanélküliségi ráta; előtte 1982 decemberében ért el rekord magas, 10,8%-os szintet.

Forrás: Bloomberg, Danube Capital

Borús idei kilátások?

2020 első negyedévében az USA gazdaságának évesített visszaesése elérte az 5%-ot, annak ellenére, hogy az idei év első két hónapját még nem érintette a koronavírus-járvány, az csak márciusban éreztette először a hatásait. A vírus és a korlátozások hatása igazán a második negyedéves GDP-adatokban tükröződik: 32,9%-kal esett vissza az USA gazdasági teljesítménye a második negyedévben az idei év első negyedévéhez képest évesített alapon (piaci konszenzus: -34,5%; évesített negyedéves változás).

Piaci várakozások szerint a harmadik negyedévtől javulhat a helyzet, amit viszont megakaszthat a járvány második hulláma, amelyre a szakértők szerint egyre nagyobb az esély. A Fed júniusi előrejelzésében az idei évben 6,5%-os gazdasági visszaesést vár, jövőre 5%-os, 2022-ben 3,5%-os növekedést.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.