Miért fontos a likviditás és miért kell, hogy erre fókuszáljanak első körben a válságkezelési csomagok?

  • Veisz Ákos Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   

A jelenlegi helyzetben mérettől és ágazattól függetlenül a legtöbb vállalkozás azt számolja, hogy meddig elegendő a likviditása, milyen lépésekkel tudja helyzetét stabilizálni. Az általunk megkérdezett vállalkozások negyede egy hónapos, fele legfeljebb három hónapos tartalékkal rendelkezik. A koronavírus gazdasági hatásait kezelő sikeres válságintézkedéseknek ezért fókusza a gyors likviditásnyújtás.

Egy jól működő gazdasági környezetben a vállalkozások előre látják, hogy a következő hetekben, hónapokban milyen szerződésállománnyal rendelkeznek, milyen kötelezettségeik vannak. A koronavírus hatására ez teljesen felborult. Több ágazatban (szállás/vendéglátás, szolgáltató szektor egy része) a teljes piac eltűnt egyik napról a másikra, ezzel pedig a bevétel gyakorlatilag lenullázódott napok alatt; miközben a fix költségek továbbra is égetik a tartalékokat. Ebből a szempontból ez a válság más, mint akár a 2008-2009-es gazdasági válság, a begyűrűző hatás ma sokkal gyorsabb – azt reméljük, hogy a kilábalás is gyorsabb lesz.

Mennyire elegendőek a tartalékok? A JP Morgan 2016-os felmérése szerint a kisvállalatok 25%-a kevesebb, mint kéthetes pénzügyi tartalékkal rendelkezik. A medián 27 nap, azaz a vállalatok felének kevesebb, mint egy hónapos tartaléka van az USA-ban arra az esetre, ha egyáltalán nem lenne bevétele. Pont azon kisvállalatok, amik először kerülnek kritikus likviditási helyzetbe; ráadásul pont olyan szektorban tevékenykednek, amit a mostani koronavírus helyzet a legérzékenyebben érint – éttermek, kiskereskedelem, személyes szolgáltatások (fodrász, ruhatisztító).

Forrás: JP Morgan

A koronavírus gazdasági hatásairól készített vállalati felmérésünk alapján hasonló eredményre jutottunk a magyar vállalkozások körében is (nem reprezentatív minta, 423 cégvezető válaszadó közepes- és nagyobb vállalattól), a kutatás eredménye ide kattintva érhető el. A felmérés március 16-19. között készült, vagyis eltelt már 3 hét a felmérés óta.

A válaszadó vállalatok fele legfeljebb 3 hónapos tartalékkal rendelkezik előrejelzéseik alapján, negyedük pedig maximum 1 hónapos tartalékkal működik. Ezek a vállalkozások vagy már most fizetési nehézségekkel küzdenek, vagy 1-2 héten belül lesznek problémáik. A mintában a kisebb vállalkozások alulreprezentáltak voltak, az ő esetükben minden bizonnyal még kifeszítettebb a helyzet.

A vállalkozások likviditási sokkjának gyors és hatékony kezelése azért kiemelt fontosságú, mert ezek lesznek az első olyan szereplők, ahol már nemcsak a munkaidő csökkentés, de a létszámleépítés is szükségszerű intézkedés a vállalkozás életben tartására.

A nemzetközi válságkezelési intézkedések alapján a gyors likviditáskezelő lépések ezért különösen fontosak a munkanélküliség megugrásának elkerülésére. Ha sikerül a vállalkozásokat részben tehermentesíteni a következő, remélhetőleg átmeneti 2-3 hónapos időszakra, akkor a munkaerő nagyarányú megtartása mellett képesek lesznek átvészelni a válság ezen fázisát. A munkahely megőrzése azért is fontos szempont, mert egy jó alkalmazott betanítása akár 0,5-1 évet is igénybe vehet; a gazdaság újraindulásával pedig nagyon fontos versenyelőnyt biztosít a gyakorlott, folyamatokat jól ismerő munkaerő.

Mivel a vállalkozások számára az idő most nagyon szűk keresztmetszet, ezért minél gyorsabban jutnak likviditáshoz, minél kiszámíthatóbbá válik számukra a jövő, annál kevésbé kényszerülnek drasztikus intézkedéseket meghozni. A makrogazdasági szinten ez azt jelenti, hogy a válságból való kilábalás is sokkal gyorsabb lehet.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről havonta, e-mailben értesülhet.