“Minél többet olvasol, annál butább lesz az ellenséged”

A december szinte évek óta a megszokott menetrendben telik számomra. Nem a ház feldíszítéséről van szó, azt meghagyom a család lánytagjainak. Sokkal inkább arról, hogy ilyenkor kezdem el azokat a könyvcímeket begyűjteni, melyeket a következő évben el szeretnék olvasni. Ilyenkor mindig valami új célt tűzök ki magam elé, például, hogy minden hónapban elolvasok bizonyos számú könyvet vagy csak egy bizonyos témában olvasok. Az év ebben a részében jönnek a szokásos kérdések a családtól: mit szeretnél karácsonyra? Így általában van válaszom a kérdésre. Aztán ezt a stratégiát az élet általában felülírja, és jobb esetben valamikor tavasz végén, rosszabb esetben már februárban borul minden. De 2019 kiemelkedő volt, mert számos olyan könyv akadt a kezembe, ami érdekes volt, és még a menetrendet is tudtam tartani.

Előre le szeretném szögezni, hogy nem szándékozom Bill Gates nyomába lépni, aki minden év decemberében közzéteszi azt az öt könyvet, amit elolvasott és ami nagy hatással volt rá. Természetesen a világ leggazdagabb emberének listáját én is át szoktam futni, de inkább számos más forrásból szoktam informálódni. A fentiekből valószínűleg már mindenki számára világossá vált, hogy ez könyvajánló lesz a teljesség igénye nélkül.

Az év elején került kezembe Seth Stephens-Davidowitz – Everybody lies (2018), (Mindenki hazudik) című könyve (azóta már magyarul is megjelent). A szerző a Google egyik munkatársa volt, akinek így óriási adathalmaz állt rendelkezésére. A könyv nagyrészt a big data forradalmáról szól. Az üzenet: nem az a fontos, hogy sok adatot, hanem hogy jó, megfelelő minőségű adatot gyűjtsünk.

A szerző számos aktuális témát (sokszor tabutémát is) érint: a net legnagyobb része tényleg szex? Mi lesz velem, ha a szomszédom lottómilliárdos lesz? Mire keresnek rá a terhes nők a neten? Hol és miért koncentrálódik az adóelkerülés? Hogyan hat az agresszióra egy adott környéken egy agresszív mozifilm vetítése? Valóban ér több millió dollárt néhány másodperces reklám a Super Bowl alatt? Mit mutat magából egy felhasználó a Facebookon (közösségi médiában) és ehhez képest mi a valóság? Min múlik az, hogy valaki melyik sportklubnak szurkol? A témák aktualitása miatt azonban azt is gondolom, hogy ez egy most aktuális olvasmány; gyanítom, hogy pár év múlva már idejétmúlt lesz, éppen azért, mert a világ gyorsan változik.

A szerzőnek azért is volt lehetősége számos témát érintenie, mert a Google nem egyszerűen csak egy keresőmotor. Ugyanis a felhasználók az esetek legnagyobb részében érzéseiket gépelik be a keresőbe (a filozófiai kérdések csúcsidőszaka a kora hajnali órákban van, amikor egyes tudatmódosítók fogyasztása is tetőzik), olyan dolgokat árulnak el magukról, amit sok esetben még barátnak, családtagnak sem mondanának el.

Továbbá fontos, ahogy fentebb is említettem, a megfelelő adatok keresése és gyűjtése. Miért nem érhető el a pénzügyi világban, főleg a tőzsdén bármilyen előretörés adatgyűjtéssel? Azért, mert a pénzügyekben az adatok nagyon könnyen hozzáférhetők és könnyen modellezhető minden; ebből kifolyólag óriási a verseny abban, hogy valaki valamit ki- vagy feltaláljon. És mi a helyzet a címben említett hazugsággal? Igen, az emberek idejük harmadában hazudnak, legalábbis a big data ezt támasztja alá.

Geoffrey West – Scales (2017) című könyvét azért találtam érdekesnek, mert a szerző azt a témát boncolgatja, hogy mind a városok, mind a vállalatok egy élő organizmushoz hasonlóan működnek. A könyvben ennek megfelelően a szerző bemutatja a biológiai organizmusok, a városok és végül a vállalatok felépítését is. Bár találkoztam már olyan véleménnyel, hogy mindez áltudományos, számomra mégis érdekes témát jelent. Mint részvény- és vállalatelemző természetesen a könyv utolsó része vonzott igazán, de az egész egy bámulatos természettudományi olvasmány, sőt fejezetenként is teljesen érthető.

A könyv elején főleg biológiai témát ismertet a szerző, így megtudható, hogy mitől függ az élőlények mérete, mennyi energiára van szükségük és ez hogyan változik a méret, kor stb. szerint. Fontos üzenet, hogy az ember kiváltságos helyzetben van, hiszen az emlősök (legyen szó bármelyikről) szíve életük során 1,5 milliárdszor ver, ezzel szemben az emberé 2,5 milliárdszor. Mindez a tudományos fejlődésnek, intelligenciának köszönhető. De arra is választ kaphatunk, hogy miért nem létezik Godzilla és ha létezne, akkor mekkora lenne a szíve, az aortája, vagy hogy mennyi vizeletet ürítene naponta.

A második és harmadik rész a városok és a vállalatok felépítését taglalja. Általános megállapítás, hogy nagyon nehéz olyan várost találni, amely eltűnt, miközben vállalatok esetében ez sokkal gyakoribb. Miért is? Azért, mert a városok esetében megvalósul a mérethatékonyság. Ha egy város megduplázódik, akkor az infrastruktúrájának (például benzinkutak, utak, elektromos vezetékek hossza), amely a fenntartáshoz szükséges, 85%-kal is elég növekednie. Ugyanakkor az innováció, a szociális kapcsolatok 115%-kal növekednek. Egy organizmus (egy város is) úgy tud fenntarthatóan növekedni, ha ezt gazdaságosan teszi meg. A fent említett 15%-os megtakarítással éppen ez érhető el. A városok az emberre is hatással vannak. Például megfigyelték, hogy az emberek ugyanannyi időt töltenek a munkába utazással függetlenül attól, hogy nagy vagy kisebb városban laknak. A fejlett országokban ez átlagosan egy óra. Így faluban inkább kerékpárral járnak, a városok pedig elkezdtek terebélyesedni, ahogy az autók és utak gyorsabbak lettek. És igaz az is, hogy városban az emberek léptei felgyorsulnak. Egy város DNS-ét a lakók szociális interakciói alkotják. Ebből kifolyólag, ha egy város korábban sikeres volt, akkor ez évtizedekig konzerválódhat. Legjobb példa erre a Szilícium-völgy, amely már a hatvanas években is sikeres volt. Emellett számos más is megtudható ebben a fejezetben, például, hogy a városok növekedésével hogyan változik a munkahelyek, az iparágak számossága, vagy a nevezetességek látogatottsága.

A vállalatok a városokkal szemben sokkal inkább hasonlítanak elő organizmusokra, hiszen egy ideig növekednek, majd eltűnnek. Érdekes tény, hogy egy vállalat életkora és mérete nincs összefüggésben eltűnésének valószínűségével (ami lehet csőd, felvásárlás vagy felszámolás is, hogy csak néhányat említsünk). Annak a valószínűsége, hogy egy 5 éves cég megéri a 6. évet ugyanannyi, mint hogy egy 50 éves megéri az 51.-et. Ez pedig azért van, mert a bevételek és költségek kényes egyensúlya nem tudja elviselni a nagy sokkokat. Megtudhatjuk, hogy a társaságok mindössze fele éli meg a 10. életévét és az 1950-es Forbes 500 listájáról ma 61 cég van még életben, azaz a túlélési arányuk mindössze 12%. Ma majdnem 6000 cég van, amely 200 évnél idősebb és ennek fele a Távol-Keleten koncentrálódik.

És mi még a cégek nagy hátránya a városokkal szemben? Az, hogy a vállalkozások ahogy nőnek, egyre több belső kontrollt támasztanak a működésük felé. Bürokratizálódnak, ami sok energiát és költséget emészt fel, elszívva azt az innovációtól. A városok esetében megfigyelhető arány (85%-is infrastruktúra, 115%-os innováció növekedés) nem feleltethető meg a vállalatoknak.

Konrad Lorenz – A civilizált emberiség nyolc halálos bűne (1973). Az osztrák zoológus rövid könyve nem mai alkotás, mégis számos fejezete ma is időszerű. A szerző olyan témákat taglal, mint a túlnépesedés, amelyről azóta már tudjuk, hogy nagy eséllyel szabályozható, elég csak a kínai vagy iráni népesedési politikára gondolni.

Ahogy fentebb Westnél, itt is megjelennek a városok csak más kontextusban. Már akkor azt írta Lorenz, hogy a városi építészet egysíkú. Elgondolása szerint a fiatal generáció azért sem becsüli meg a természetet, a környezetét; mert szinte csak emberi kéz alkotta dolgokkal találkozik. Külön érdekes a lakótömbökben lakó emberekről alkotott véleménye, majd az is, ahogyan néhányan az agglomerációba költöznek, hogy így áltassák magukat, hogy egyéniségüket érvényre juttatták.

Lorenz hosszabban ír az emberek közötti versengésről az ebből is következő érzelmek fagyhaláláról, az embereket érintő infantilizmusról. Tovább arról, hogy a modern ember az öröm-kudarc hullámvasútját jelentősen módosította. Az örömöt egyre könnyebb megszerezni, míg a kudarc inkább mesterséges akadályokat jelent, így az ember kevésbé tudja élvezni az életet. Érdekes téma a bűnözés nem csak neveltetési, hanem genetikai magyarázata is. Emellett felemeli a hangját, hogy téves az a képzet, hogy csak a racionális, a tudományosan bizonyítható tartozik az emberiség fő és legfontosabb ismeretanyagához.

Gary A. Klein – Sources of Power: How People Make Decisions (1998). Közgazdászként én is sokat olvastam a viselkedési pénzügyekről. Daniel Kahneman, Amon Tversky, Richard H. Thaler vagy Cass R. Sunstein munkássága minden modern gazdasági szakember ismeretanyagában megtalálható. Néhány Nobel-díjat is kiosztottak már ezen kutatók között. Mégis, bármikor találkoztam ilyen írással, elemzéssel; egy része mindig is mesterkéltnek tűnt. Laboratóriumi körülmények között kell valószínűségekkel jól körülírt és számolható célok (eredmények) között választani. Klein könyve nem ennek állít kritikát, hanem megmutatja, hogy a valóságban hogyan történik a választás és legfőképp a problémamegoldás olyan esetekben, amikor a cél tisztázatlan.

A szerző tanácsadó cégének munkatársai munka (bevetés) közben figyelték meg a döntési mechanizmusokat a tűzoltóknál, pilótáknál, diákok pályaválasztásánál, sakkozóknál, hogy csak néhányat említsünk. A megfigyelés után a résztvevőkkel interjúkat is készítettek és ebből alkották meg a döntéshozó mechanizmus(okat). A viselkedési gazdaságtanhoz képest egy merőben más aspektusát lehet megismerni a döntéshozási mechanizmusnak, de előbbivel kombinálva valószínűleg jól meg lehet határozni mi alapján választ az ember, mi játszódik le benne a döntéshozatal során.

Ha a fenti négy ismertető alapján valaki bármelyiket is kezébe venné, de mégsem jutna a végére nincs semmi gond, mert ahogy az Everybody Lies-ból és a big data elemzésekből megtudtuk; Daniel Kahneman Gyors és lassú gondolkodás című, amúgy remek, de hosszú könyvét az olvasók mindösszesen 7%-a fejezte be.