Az SAP a világ vezető integrált vállalatirányítási rendszere (ERP). Ennek fejlesztője, az SAP AG jelenleg a világ negyedik legnagyobb szoftvercége, Európában pedig a legnagyobb technológiai cég. A SAP AG központja Németországban található, a társaság jelenleg a német tőzsdeindex, a DAX-index legnagyobb vállalata.
Az SAP piaci kapitalizációja (részvények száma és az árfolyam szorzata), 163,5 milliárd euró, a részvényeinek mozgása a DAX30 indexre is jelentős hatást gyakorol, hiszen közel 10 százalékos komponens az SAP a német tőzsdeindexben. Ezen felül a DAX30 index egyik legjobban teljesítő komponense a részvényárfolyam idei alakulását tekintve.
A koronavírus-járvány kirobbanását az SAP árfolyama is megérezte, február és március során 36 százalékot esett a részvényárfolyam, de utána stabil emelkedés kezdődött, és nemrégiben történelmi csúcsra kapaszkodott az árfolyam. Jelenleg egy stabil emelkedő trend látható az SAP részvények grafikonján, 130 eurónál található egy kulcsszint, amíg a szint felett tartózkodik az árfolyam, addig érvényben van az emelkedő trend.
A várakozásoknál kedvezőbb második negyedéves gyorsjelentésnek köszönhetően újabb lendületet kapott az árfolyam és elérte a 140 eurós szintet (ez új történelmi csúcsot jelent). Az SAP április-június közötti időszakra publikált árbevétele 2 százalékkal 6,74 milliárd euróra emelkedett, miközben a Bloomberg által megkérdezett elemzők stagnálásra számítottak. A vállalat jó teljesítményében jelentős szerepet játszott, hogy a felhő alapú szolgáltatások bevétele 21 százalékkal bővült.
Az üzemi eredményhányad (üzemi eredmény és az árbevétel hányadosa) 6,5 százalékponttal emelkedett, amely hozzájárult az üzemi eredmény jelentős bővüléséhez is. Az SAP fenntartotta a 2020-as eredmény-előrejelzését, mely szerint 8,1–8,7 milliárd euró körüli nettó eredményre számítanak. A második negyedév vége felé – elsősorban az ázsiai piacokon – már láthatóak voltak a kereslet élénkülésének jelei.
SAP árfolyamának alakulása: A koronavírus-járvány kitörése után 82 euróig esett az SAP részvények árfolyama. Március közepén innen indult az emelkedés és jelenleg már 140 euró magasságában jár az árfolyam. A gyorsjelentésnek köszönhetően ugrott egy nagyot az árfolyam, miután sikerült a 130 eurós ellenállást és korábbi történelmi csúcsot áttörnie az árfolyamnak.
A vállalat számos olyan innovatív termékkel rendelkezik, amelyek iránt a jelenlegi helyzetben is várhatóan erős lesz a kereslet. Az elmúlt évekhez képest idén szerényebb mértékű árbevétel bővülést vár a Bloomberg által összegyűjtött elemzői konszenzus, az SAP árbevétele 3 százalékkal 28,4 milliárd euróra nőhet (2018 és 2019-ben 10 százalék körüli árbevétel növekedést ért el a vállalat). 2021-ben pedig további 8 százalékkal 30,7 milliárdra emelkedhet a bevétel. A marzsok az elmúlt években tapasztalt gyengélkedés után az idei egész évben kiemelkedően alakulhatnak, a Bloomberg elemzői konszenzusa alapján a profit tavalyhoz képest közel 20 százalékkal 5,6 milliárd euróra emelkedhet, 2021-ben pedig további 20 százalékos bővülés várható.
Az eredeti elemzés elérhetősége: https://www.mkb.hu/elemzesek/reszvenypiaci-elemzesek