microsoft

A negyedévek lezárása után, hagyományosan a leghamarabb az USA vállalkozásai teszik közzé eredményüket, amely esemény most a koronavírus járvány, az arra adott fiskális és monetáris reakciók és az USA elnökválasztásának homályába veszett. Trump az elmúlt napokban még szorgosan gyűjtögette a Twitteren a saját igazát alátámasztó „bizonyítékokat”, hogy miért is marad ő az USA elnöke és miért is történt választási csalás. De nyilvánvalóan elkerülhetetlen, hogy a következő négy évben a demokraták adják az elnököt. Ennek a ténynek azonban még csekély hatása volt a vállalati eredményekre. Jelen bejegyzésben azt nézzük meg, hogy a tengerentúli vállalatok aggregáltan, hogyan teljesítettek július és szeptember között. Ahogy látható a lenti ábrán, már 2020 első negyedévében 13%-kal csökkent az 500 legfontosabb amerikai cég nettó eredménye éves alapon. Bár ekkor még inkább Európában lehetett érezni a vírus pusztító hatását. Mivel azonban ennek az 500 cégnek az árbevétele 40-50%-ban már nem belföldről, hanem a globális piacokról származik, ezért érezni lehetett az USA-ban is a vírus vállalati eredményekre gyakorolt hatását. A második negyedévben beütött a soha nem látott GDP csökkenés, miután a tengerentúlon is több várost, régiót lezártak, korlátozták a társas érintkezéseket. A vállalati eredmények súlyozott átlaga az előző 13%-os esés után még 27%-kal csökkent, ami a harmadik negyedévben tovább folytatódott ugyanekkora mértékben. Az elemzői előrejelzések alapján a 2021 első negyedévéig még 34%-kal (20Q4) és 8%-kal (21Q1) csökkenhetnek a vállalati eredmények, de 2021 tavaszától már kilábalásra számítanak. Az ábrán pirossal láthatóak az előrejelzések. Az alábbi ábrán látható, hogy a technológia, az egészségügy és a telekommunikáció abszolút nyertesként jött ki a jelenlegi helyzetből. Sőt az előrejelzések szerint az első két szektor ennek az előnynek egy részét a jövőre is át tudja menekíteni, hiszen míg a vírus előtt a technológiai szektor teljes eredményhez való hozzájárulása átlagosan kb. 20% volt, a vírus alatt ez 30% fölé emelkedett és 2021-ben átlagosan 23% lehet majd. Az egészségügynél ezek a számok 14%, majd 27% és jövőre 19%. Pozitívan jött még ki a járványból - legalábbis az elmúlt két negyedévet tekintve - a napi fogyasztási cikkek szektora, azaz általánosságban a kiskereskedelem. Ez nem meglepő, hiszen a bespájzolás nem csak hazánkban érte reneszánszát az év első felében, de szinte mindenhol a világban. Azóta már kiderült, hogy az ellátási láncok még ebben a helyzetben sem sérülnek, ráadásul jön a karácsonyi szezon, amely alapvetően pozitív szokott lenni ennek a szektornak. Most kíváncsian várjuk, hogy a vírus milyen módon rendezi át ezt a piacot és a vásárlási szokásokat. Vagyis az elemzői előrejelzések szerint a vállalati nehézségek még nincsenek mögöttünk, azok még legalább fél évig velünk maradnak, továbbá vannak olyan szektorok, amelyek akár nyertesek is lehetnek, de nem szabad elfelejteni, hogy a koronavírus csupán az egyik kockázati tényezője a tőkepiacoknak. A demokraták elnöksége is tartogathat mind pozitív, mind negatív meglepetéseket, bővebben erről a témáról itt írtunk: A bejegyzésben hivatkozott vállalati eredmény elemzői előrejelzései az spindices.com elemzőinek előrejelzését takarja.

Vírusjárvány közben, USA választások után a vállalati eredményekről

  • Debreczeni Csaba Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A naptári negyedévek lezárása után hagyományosan leghamarabb az USA tőzsdei vállalatai teszik közzé eredményüket, amely esemény most a koronavírus-járvány, az arra adott fiskális és monetáris reakciók, illetve az USA elnökválasztásának homályába veszett. Trump az elmúlt napokban még szorgosan gyűjtögette a… Tovább olvasom »Vírusjárvány közben, USA választások után a vállalati eredményekről