Minden idők egyik legsikeresebb évét tudhatja maga mögött az európai napelem piac

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   

2018-hoz képest több, mint a duplájára nőtt az újonnan beépített napelem-kapacitások volumene Európában. A legtöbb szolár kapacitást Spanyolországban állították üzembe, ezt követte Németország és Hollandia. A közép-kelet-európai országok közül Lengyelország végzett az élen, ugyanis csaknem megnégyszerezte 2019-ben az új telepítések volumenét az előző évhez képest és ezzel az ötödik helyen végzett a teljes európai rangsorban. Magyarország is kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2019-ben, különösen úgy, ha figyelembe vesszük azt, hogy hazánk lakossága és energiafogyasztása is lényegesen alacsonyabb az éllovasokkal összehasonlítva. Hazánk a hatodik helyet szerezte meg 653 MW új beépített napelem-kapacitással, amely csaknem 60%-os növekedés a 2018-as értékhez képest.

Több tényező is hozzájárult a napelempiac gyorsuló növekedéséhez. Ezek közül az egyik, hogy a tavalyi volt az utolsó év, amikor az EU-tagországok még erőfeszítéseket tehettek a 2020-as megújuló energiára vonatkozó célkitűzések elérésére. Ráadásul a 2030-as EU Tiszta Energia Csomag célkitűzései is meghatározásra kerültek, ami szintén nagyobb erőfeszítések megtételére ösztönzi az EU tagországait.

És ami talán a legnagyobb mértékben hozzájárult a napelemes beruházások sikeréhez, az a technológia költségeinek rohamos csökkenése. 2010 óta a harmadára csökkent a napelemek ára és a további kilátások is kedvezők. A napelemekkel termelt villamos energia teljes élettartamra vetített egységköltsége további 30-50% körüli mértékben csökkenhet a következő 10 évben.

Forrás: Solar Power Europe

A fenti ábra alapján látható, hogy 7% körüli átlagos tőkeköltség mellett már a jelenlegi nagykereskedelmi villamosenergia árak mellett is megéri napelemparkot létesíteni. A napelemberuházások jövedelemtermelő képessége pedig a következő évtizedben a fajlagos költségek csökkenése következtében egyre magasabb lehet.

A lakosság körében is egyre népszerűbb a napelem és egyre inkább megéri napelemet telepíteni a háztetőre. Egy 2019 szeptemberi, “Mennyire jövedelmező befektetés a napelem?” című publikációmban egy esettanulmány keretében azt vizsgáltam, hogy egy átlagos családi ház tetőszerkezetére telepített napelem mennyi idő alatt térül meg és mekkora hozamot termel a családi ház tulajdonosának.

Háztartási méretű napelem-beruházás jövedelmezősége

Forrás: Danube Capital

A számítás eredményeként az adódott, hogy a megfelelő finanszírozási konstrukció alkalmazásával a napelemes beruházás megtérülési ideje 6 évre rövidül, a jövedelmezőség pedig 18%-ra adódik, ami kiemelkedően magas érték. Ilyen magas hozamot a jelenlegi kamatkörnyezetben nem tudunk elérni hasonló kockázat/hozam arányú egyéb befektetési lehetőségekkel.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.