Simon Tamás

A koronavírus okozta nyomás hatására összerúgták a port az olajnagyhatalmak

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 7 perc   
2016 első negyedéve óta nem volt olyan alacsonyan az olajár, mint idén március elején. A koronavírus terjedésének, valamint az olajnagyhatalmak játszmáinak hatására a január eleji 70 dollár körüli szintről március elejére 50 dollár körüli szintre esett, majd néhány nap leforgása… Tovább olvasom »A koronavírus okozta nyomás hatására összerúgták a port az olajnagyhatalmak

Bajban az olajkitermelők: már a koronavírus is lefelé nyomja az olaj árát

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségesei évek óta küzdenek azért, hogy kitermelés-csökkentéssel támaszt adjanak az olajáraknak. Számos alkalommal hallhattuk már, hogy a következő csökkentés lesz az, ami egyensúlyba hozza majd a piacot, azonban a valóság erre mindig rácáfolt. Nagyon… Tovább olvasom »Bajban az olajkitermelők: már a koronavírus is lefelé nyomja az olaj árát

Az alacsony gázár miatt nagyot mentek a hazai gázerőművek 2019 második felében

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Jelentősen nőtt a hazai gáztüzelésű erőművek termelése 2019 első tizenegy hónapjában. A legalább 50MW beépített teljesítőképességgel rendelkező hazai nagyerőművek gázfelhasználása 23,6%-kal, a földgáz részesedése az összes villamosenergia termelési célú energiahordozó felhasználáson belül pedig 3,1%-kal emelkedett ugyanebben az időszakban. A gázerőművek… Tovább olvasom »Az alacsony gázár miatt nagyot mentek a hazai gázerőművek 2019 második felében

Minden idők egyik legsikeresebb évét tudhatja maga mögött az európai napelem piac

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
2018-hoz képest több, mint a duplájára nőtt az újonnan beépített napelem-kapacitások volumene Európában. A legtöbb szolár kapacitást Spanyolországban állították üzembe, ezt követte Németország és Hollandia. A közép-kelet-európai országok közül Lengyelország végzett az élen, ugyanis csaknem megnégyszerezte 2019-ben az új telepítések… Tovább olvasom »Minden idők egyik legsikeresebb évét tudhatja maga mögött az európai napelem piac

Hamarosan mindenkinek CO2-kvótát kell vásárolnia, aki gázzal fűt és autóval közlekedik

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Az előző blogbejegyzésemben írtam arról, hogy az európai CO2-kvóta kereskedelmi rendszere hogyan képes átrendezni egész iparágakat. Egy németországi kezdeményezésnek köszönhetően meglehet, hogy hamarosan az autótulajdonosok és a gáz, az olaj és a szénalapú fűtési rendszerrel rendelkező épülettulajdonosok is a saját… Tovább olvasom »Hamarosan mindenkinek CO2-kvótát kell vásárolnia, aki gázzal fűt és autóval közlekedik

Egyre elkeseredettebben küzd az olajárakkal az OPEC, de mire is elég mindez?

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Nagy várakozás előzte meg a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) december 5-6-i ülését; mivel a világ olajkitermelésének kb. 40%-a felett rendelkező szervezet már évek óta küzd azért, hogy támaszt adjon az olaj világpiaci árának, azonban átütő sikert az utóbbi időben nem… Tovább olvasom »Egyre elkeseredettebben küzd az olajárakkal az OPEC, de mire is elég mindez?

Iparágakat forgat fel a CO2-kvóta árának emelkedése

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
Az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből az olvasható ki, hogy a korábbi években az EU CO2-kvótakereskedelmi rendszerén végrehajtott változtatások sikeresek voltak és a rendszer elkezdte betölteni azt a szerepet, ami miatt 2005-ben létrehozták. Egy 2019. júliusi publikációmban (Az ötszörösére emelkedő szén-dioxid… Tovább olvasom »Iparágakat forgat fel a CO2-kvóta árának emelkedése

Kétarcú hazai építőipar

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
Az október 28-i blogbejegyzésemben publikáltam arról, hogy 2019 eddigi időszakában is a korábbi években megszokott módon, kiemelkedő teljesítményt tudhat maga mögött az építőipar, azonban a lassulás első jelei már észrevehetők az ágazatban. A mai blogbejegyzésben azt vizsgáltam meg, hogy az… Tovább olvasom »Kétarcú hazai építőipar

Valóban itt a vége az építőipar szárnyalásának?

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
Az elmúlt években az építőipar rég nem látott bővülésen ment keresztül. Gyakran lehetett hallani a kibocsátás 20-30% feletti növekedéséről, az ingatlanárak szárnyalásáról és mindemellett az építési projektek csúszásáról, illetve munkaerő-hiányról. Azt mindenki érezte, hogy ilyen ütemben nem képes az ágazat… Tovább olvasom »Valóban itt a vége az építőipar szárnyalásának?

Miért nem használ több megújuló energiahordozót Magyarország?

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 9 perc   
Gyorsuló ütemben terjed a megújuló energia hasznosítása szerte a világon és ezzel párhuzamosan Magyarországon is növekszik a környezettudatosság mértéke. Ezen a téren lassan kezdünk felzárkózni a nyugat-európai országokhoz, azonban továbbra sem tartozunk az éllovasok közé. Felmerül a kérdés, hogy mi… Tovább olvasom »Miért nem használ több megújuló energiahordozót Magyarország?

Lesz-e újra 100 dollár feletti olajár?

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
Múlt héten hétfőn, csaknem 20%-os emelkedést láthattunk az olajpiacon, amit egyes szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen intézett dróntámadás idézett elő. Azóta sokan találgatják, hogy merre mennek tovább az olajárak, lesz-e újra 100 dollár feletti olajár, amit a 2010-2014 közötti időszakban egyszer már… Tovább olvasom »Lesz-e újra 100 dollár feletti olajár?

Mennyire jövedelmező befektetés a napelem?

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
A mai blogbejegyzésemben a megújuló energiaforrások háztartási léptékű hasznosításáról, azon belül is a háztartási méretű napelem-beruházások megtérüléséről és jövedelemtermelő-képességéről mutatok be egy esettanulmányt. Az augusztus 15-i blogbejegyzésemben (Meddig véd az árszabályozás az energiaárak változásától?) írtam arról, hogy a szabályozó hatóság… Tovább olvasom »Mennyire jövedelmező befektetés a napelem?

Mibe fektessem a pénzem? Állampapír vs. épület korszerűsítés.

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 9 perc   
Az emberek nagy része az energiaköltséget adottságnak tekinti. Kifizeti a villany- és gázszámlát és legfeljebb bosszankodik azon, ha túlságosan magasnak érzi a díjakat. Esetleg a szabályozó hatóságtól várja, hogy a rezsiköltségeket alacsonyan tartsa, vagy csökkentse. Azonban ahogy az augusztus 15-i… Tovább olvasom »Mibe fektessem a pénzem? Állampapír vs. épület korszerűsítés.

Meddig véd az árszabályozás az energiaárak változásától?

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 8 perc   
Az előző blogbejegyzésemben az üzemanyagárakról, illetve az árakat mozgató tényezőkről írtam. Szó volt róla és valószínűleg az olvasók többsége a saját bőrén is nap mint nap megtapasztalja, hogy milyen gyorsan és hektikusan tud az üzemanyag ára változni. De mi a… Tovább olvasom »Meddig véd az árszabályozás az energiaárak változásától?

Mi mozgatja az üzemanyag árát?

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 7 perc   
Az energiaárak a rezsiköltségeken keresztül jelentős hatással vannak az életünkre, ezért sokakat foglalkoztat, hogy miért és hogyan változnak az energiaárak; illetve, hogy ezek változása miatt mennyit fognak fizetni a benzinért, a villanyért vagy a gázért a jövőben. A lenti írásban… Tovább olvasom »Mi mozgatja az üzemanyag árát?

Az ötszörösére emelkedő szén-dioxid kvóta ár alapjaiban rendezi át az erőmű szektort

  • Simon Tamás Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
A szén-dioxid kvóták ára éveken keresztül az 5 eurós szint környékén stagnált és ez teljes mértékben meggátolta azt, hogy a kibocsátás-kereskedelmi rendszer a vállalatokat az EU környezetvédelmi célkitűzéseink teljesítésére motiválja. Az alacsony kvótaárak időszaka egészen 2017 közepéig tartott. Ezt követően,… Tovább olvasom »Az ötszörösére emelkedő szén-dioxid kvóta ár alapjaiban rendezi át az erőmű szektort