COVID-19: a vírus, ami trójai falóként épült be életünkbe és felülírt jó néhány üzleti modellt

  • Bódia Lilla Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   

Budapesten és Pest megyében még életben vannak a kijárási korlátozások, míg május elején – hosszú kényszerpihenő után – megindult a vidéki élet: újra nyithatnak üzletek, éttermek. Sokan látszólag fellélegezhetnek, azonban az elmúlt hetek megpróbáltatásai sok esetben nyomot hagytak az embereken, vállalatokon és azok működési modelljén.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos vállalati felmérésünkből is kiderül, hogy a cégek jelentős része saját üzleti kilátásait kedvezőtlennek ítéli meg, és maximum 3 hónapos működésre elegendőek készleteik. Sokuknak csupán 1-2 hónapra elegendő likviditásuk van. Nem kérdés tehát, hogy rendkívül gyors és nagyszabású döntéseket kellett már most meghozni ahhoz, hogy életben maradjon egy-egy cég.

A válságkezelő intézkedések is elsőként erre fókuszáltak, hiszen, ha levesszük a gazdasági társaságok válláról erre az – remélhetőleg átmeneti – időszakra terheik egy részét, a munkaerő jelentős megtartása mellett indulhat a mielőbbi újrakezdés.

Forrás: Danube Capital

Vannak olyan vállalatok, olyan munkakörök, melyeket kevésbé érintett a járvány miatt kialakult válsághelyzet. Az emberek egy részét nemhogy a rövidített munkaidő vagy a munkanélküliség sem fenyegette, hanem még több munkája, megrendelése is lett. Vannak, akiknek az otthoni munkavégzés, a kijárási korlátozások, a biztonsági intézkedések betartása „csupán kellemetlenséget”, nehézséget jelent, de mindezek eltörpülnek azok mellett a problémák mellett, amelyet a járvány által leginkább sújtott ágazatok, tevékenységi körök élnek át. Sok esetben teljesen át kellett gondolni a működést, új üzleti modelleket kellett felépíteni.

Az üzleti modell mint fogalom az ’50-es évek végén jelent meg először tudományos cikkekben (1957 Bellman, 1960 Jones). Bár a különböző ágazatokban működő cégek eltérőek voltak, iparáganként működött egy-egy jól bevált és mindenki által ismert „recept”, így sokáig nem foglalkoztak tényleges üzleti modellekkel. Csupán a ’90-es években, a számítógépek és a táblázatkezelő programok megjelenésével és szélesebb körű elterjedésével kerültek az üzleti élet látókörébe, hiszen ettől az időszaktól kezdve az adatokat már nem csak rögzíteni tudták, hanem lehetőség nyílt az összefüggések vizsgálatára és a „mi lenne, ha…” típusú feltevések elemzésére is.  

Az üzleti modell a szakirodalom szerint egy valamivel azonban nem foglalkozik, ez pedig a verseny. Nem kell választ adnia arra, hogy milyen a piac, miben különbözünk versenytársainktól, miben vagyunk jobbak – ez a stratégia feladata. Viszont egy klasszikus üzleti modell csak stratégiába ágyazva életképes, éppen ezért a stratégiából szokás levezetni. Létezik azonban egy úgynevezett fordított módszertan is, amikor az üzleti modell, a kreatív ötlet jelenti az első lépést, amelyre olyan stratégiát építünk, amely a piaccal és versennyel is foglalkozik.

A járvány azonban még egy fontos tényezőre világított rá: a munkaerő megtartása, az egészség védelme is rendkívüli érték, ezért a jövőben felértékelődhetnek az olyan vállalati egészségmegőrző akciótervek, üzleti modellek, amelyek beépülhetnek a stratégiába is, hiszen akár ezzel is versenyelőnyhöz juthat egy-egy cég.

Talán pont a koronavírus-járvány az a helyzet, amikor a vállalatok ösztönösen vagy kényszerből ezt a fordított eljárást alkalmazzák, hiszen rendkívül sok kreatív ötlet, újszerű üzleti modell látott napvilágot, amelyre új – akár egészségtudatos – hosszútávú üzleti tervet és stratégiát kell majd építeni. Ki tudja? Lehet, hogy akadnak akár a fentiek közül is olyan ötletek, átalakított üzleti modellek, amelyek az átmeneti időszak után is fennmaradnak, életképesek, sőt sikeresek lesznek: addig azonban még hosszú utat kell bejárni.

Forrás: Pixabay, Danube Capital

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről havonta, e-mailben értesülhet.