korona

A méret a lényeg! A koronavírus kapcsán már foglalkoztunk olyan, főleg valószínűség elméleti kérdésekkel, amelyek arra próbálnak meg választ adni, hogy figyelembe kell-e vennünk az előre nem, vagy csak nehezen jelezhető eseményeket. Ez tipikusan a fekete hattyú eseményeket jelölné, de a mainstream media „szerencsére” ezt a fogalmat is jelentősen elferdítette, kiforgatta és arra használta fel, hogy egyszerűen értsünk meg nehezen megérthető dolgokat, valamint mindezt lehetőleg egy képpel azonosítsuk (fekete madár = valami rossz, például nagy esés a piacokon). Természetesen nem ennyi az elmélet, és nem is megyünk bele a megmagyarázásába, az akár több blogbejegyzést is elfoglalhatna. A normálistól jelentősen eltérő események azonban nagyban befolyásolják a kimenetelt, legyen szó tőzsdékről, de akár a történelemről. Utóbbi esetében például régóta vita témája, hogy a történelem alakulásában minden embernek szerepe van, hiszen ők alakítják a társadalmi-gazdasági rendszereket, vagy csak néhány kiugró, a normálistól jelentősen eltérő személy miatt alakul úgy, ahogy, mint például Cézár, Napóleon stb. Például Tolsztoj a Háború és Béke utolsó fejezetében arra a következtetésre jut, hogy a francia forradalom által elindított eseménysorozat, amely Európa történetének meghatározó eseménye volt, Napóleontól függetlenül is elkezdődött volna. Nem témánk ezt a kérdéskört itt eldönteni, vagy állást foglalni, de az előbbinél, azaz a tőzsdék alakulásánál igen. Ráadásul mérföldkövekkel egyszerűbb feladatunk is van, hiszen csak az adatokat kell letölteni és aztán kedvünkre játszadozhatunk a számokkal, az idősorokkal. Ahogy ebben a cikkben is írtam, a tőzsdei indexek (de az egyedi részvények és minden pénzügyi instrumentum esetében) a hozamok nem normális eloszlásúak. Többször vannak olyan kiugró események, amelyek jelentősen befolyásolják, meghatározzák a következő időszakot, és/vagy megsemmisítik az addig elért hozamokat, eredményeket.

A méret a lényeg!

  • Debreczeni Csaba Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A koronavírus kapcsán már foglalkoztunk olyan, főleg valószínűség-elméleti kérdésekkel, amelyek arra próbálnak meg választ adni, hogy figyelembe kell-e vennünk az előre nem vagy csak nehezen jelezhető eseményeket. Ez tipikusan a fekete hattyú eseményeket jelölné, de a pénzügyi média „szerencsére” ezt… Tovább olvasom »A méret a lényeg!

Akik a koronavírusból is profitáltak

  • Cifra Gergő Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   
A koronavírus által előidézett változások a legtöbb cég és iparág esetében negatív irányba hatottak, azonban egyes részpiacok profitálni tudtak a járványból. Ilyen ágazat az online kiskereskedelem, amely már évek óta a gazdaságot meghaladó ütemben bővül, a kijárási korlátozások pedig új… Tovább olvasom »Akik a koronavírusból is profitáltak

Mekkorát fékezett a magyar gazdaság az első negyedévben a koronavírus miatt?

  • Plósz Dániel Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 3 perc   
Most pénteken publikálja a KSH a 2020 első negyedévre vonatkozó előzetes adatokat (első becslés) a magyar gazdaság teljesítményét illetően. A részletes számokat (második becslést) május 29-én teszi közzé majd honlapján a KSH. Előrejelzésünk szerint az idei év első negyedévében 1,1%-kal… Tovább olvasom »Mekkorát fékezett a magyar gazdaság az első negyedévben a koronavírus miatt?
A koronavírus, bár 2019. december – 2020. január óta van ismerete a befektetőknek róla, komolyabb veszteséget február utolsó hetében okozott a piacokon. Az S&P500 egy hét alatt 12%-ot esett, amelyre legutóbb 2011-ben az európai adósságválság alatt, korábban pedig 2008-ban és 1987-ben volt példa. Mindez azt mutatja, hogy a piaci hangulat komolyan romlott, aki az elmúlt egy évben részvényt vett, az nagy valószínűséggel veszteséget szenvedett. Ha mindez nem lenne elég, az olaj árfolyama akkora mértékű esést szenvedett el, melyre az elmúlt 40 évben az Öböl-háború, a „dot-com” lufi és a nagy pénzügyi válság, esetében volt sor. Továbbá, és talán ez feleltethető meg legjobban a mai folyamatoknak, 1986-ban, amikor az OPEC nem tudott megegyezni a kitermelési kvótáról, így Szaúd-Arábia elkezdte növelni a kitermelést, hogy növelje piacrészét és hogy revansot vegyen azokon a tagországokon, akik nem tartották be az OPEC kvótáit. Ennek hatására az olajár akkor 30 dollárról 10 dollárra esett és nem is tért magához egészen 1990 végéig. A bizonytalanságot az opciós piac is árazza, hiszen a VIX index, amely nem a félelemet, hanem azt árazza, hogy mekkora volatilitásra számítanak a következő egy év alatt a kereskedők, egészen 50-ig ugrott. Mit jelent ez? Azt, hogy a kereskedők az S&P500 esetében az elkövetkezendő 30 napban, az esetek 66%-ában, napi szinten +/- 0,75%-os elmozdulást várnak. Ezzel szemben az 50-es érték azt jeleni, hogy ez a sáv +/- 3,1%. Az idő maradék 34%-ában pedig ezeknél az értékeknél nagyobb mértékben lehet elmozdulás. Az alábbi ábra is azt mutatja, hogy a 2010-2020-as évtized különösan alacsony változékonysággal telt el, annak ellenére, hogy láthattunk európai adósságválságot, bizonytalan kimenetelő amerikai választást, itt volt velünk a Brexit, és Kína is jelentősen lassult, hogy csak néhányat említsünk.

“Mindenkinek van egy terve, amíg egyszer orrba nem verik”

  • Debreczeni Csaba Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 11 perc   
A fenti idézet Mike Tyson-tól származik, a terv pedig nagy valószínűséggel az volt, hogy jó ötlet folyamatosan volatilitás shortban ülni, már nincsenek gazdasági ciklusok, a monetáris politika mindent megold és a többi. De mintha most valami “elromlott volna”. A koronavírus,… Tovább olvasom »“Mindenkinek van egy terve, amíg egyszer orrba nem verik”

Számolni a kiszámíthatatlannal: hogyan hat a magyar gazdaságra a koronavírus?

  • Németh Viktória Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   
2019 már a borússá váló globális növekedési kilátásokról szólt. Ugyanakkor, ahogy korábbi publikációnkban beszámoltunk róla, ez a jelenség sokkal inkább egy önbeteljesítő lassulás, amely nem éri készületlenül a gazdaságot (a gazdasági összeomlásokat előre nem látható, hirtelen események okozzák). A fejlett… Tovább olvasom »Számolni a kiszámíthatatlannal: hogyan hat a magyar gazdaságra a koronavírus?