Üzleti tervezés 2020-2021-ben, avagy mire elég a kockás papír?

  • Bódia Lilla Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 4 perc   

A válasz röviden és tömören: semmire. Sajnos manapság egy kisvállalat vagy KKV számára sem engedhető meg, hogy jövőbeni útját kockás papíron vázolja fel. Ez a koronavírus-járvány megjelenéséig talán még bizonyos esetekben működött, de az egyre felgyorsult és változó világunkban már biztosan nem.

Használjuk ki megváltozott világunk új lehetőségeit!

A koronavírus-járvány következtében sok minden átértékelődött. Egyre több fronton hangzik el, hogy a járvány nagy lehetőség az összes negatív hatásaival együtt. Ugyanakkor, nap mint nap érkeznek a lesújtó statisztikák, sorra nyögjük a különböző szigorítások és óvintézkedések következményeit magánemberként és cégvezetőként is. Értetlenkedünk, hogy mégis milyen pozitív hozadékai lennének egy COVID-típusú világméretű járványhelyzetnek?

„Eddig a pénzügyi szolgáltatások érettségét aszerint mérték, hogy milyen fejlett technológiát használnak a szolgáltatás mögött. Most azonban a vállalatoknak mélyre kellett ásniuk a világjárvány miatt, és újra fel kellett találniuk, fel kellett építeniük az üzleti működésüket.” (Satya Nadella, Microsoft, CEO)

Meg tudjuk csinálni!

A fenti idézet is rávilágít arra, hogy a vállalatoknak mindinkább meg kell érteniük a piacot, az eddig bevett rutinokat felül kell vizsgálniuk. Egy megoldandó probléma esetén eddig a standard válasz az volt, hogy „fejlesztést igényel…” vagy „majd jövőre vegyük tervbe…”, de talán a leggyakoribb válasz az volt, hogy „ezt nem lehet megcsinálni…”. Ez most változott. A korábbi attitűddel szemben most inkább az jellemző, hogy „rendben, megnézzük, hogyan lehet megcsinálni!”. A járvány következtében kiderült, hogy igazából nagyon is jól tudunk alkalmazkodni. Mindent lehet másképp és jobban is csinálni. A sebesség felgyorsult, még fontosabbá vált a költséghatékonyság, amely túlmutat a világjárványon. De hogyan lehetünk költséghatékonyak?

Gyűrjük össze a kockás papírt és dobjunk vele egy hárompontost

Az ősz egyébként is a tervezés, újratervezés időszaka, amely egy kisvállalat, vagy KKV számára is rendkívüli, egy nagyvállalat szempontjából azonban még fontosabb. Hogy miért? Sok esetben például egy komplex cégstruktúrára kell rálátni, az egységes folyamat, adatszett, ütemterv könnyebb eligazodást, megfelelő kontrollt tesz lehetővé. Egy jó üzleti terv kereteket ad, kontrollt gyakorol a folyamat és a tervteljesítés kapcsán, amelyhez akár külső tanácsadó segítsége is kérhető.

Merjünk elég nagyok lenni!

A piac megértése nem csak a múltra vonatkozóan fontos, hanem a várható működés, a jövőbeni folyamatok szempontjából is. Egy jó üzleti tervhez a piacra vonatkozóan is előrejelzést kell készítenünk, amelyhez saját célszámainkat is mérni tudjuk. Felmérések szerint a hazai KKV-k közel fele még a következő évre sem készít üzleti tervet. A legtöbb KKV–nál nem is áll rendelkezése kellő tapasztalat egy igazán jó üzleti terv elkészítésére.

Mindössze csak 13 százalék készít konkrét üzleti tervet egy évre előre lebontva. Jellemzően azok a KKV-k sem veszik figyelembe a makrogazdasági tényezők alakulását, amik készítenek üzleti tervet. Ma már egy kisvállalatnak vagy KKV-nak sem szabadna azt gondolnia, hogy ehhez én túl kicsi vagyok, miért kellene ilyen nagyban gondolkodnom? A válasz nagyon egyszerű:

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről rendszeresen e-mailben értesülhet.