Az amerikai gazdaság koronavírus-válság közben, elnökválasztás előtt

  • Németh Viktória Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   

Mindössze 56 nap van hátra az amerikai elnökválasztásokig. A következő időszakban a Danube Capital blogsorozatot indít az amerikai elnökválasztáshoz kapcsolódó témákban: elsősorban az amerikai gazdaságra, az USA nagyhatalmi pozíciójára és külkereskedelemre koncentrálva. A mostani, első bejegyzés egy pillanatfelvétel a világ legerősebb gazdasági nagyhatalmának állapotáról.

Az Egyesült Államok több szempontból is sajátos helyzetben van. Már az elnökjelöltek személye is számos érdekességet szolgáltat, a koronavírus-járvány nyomán kialakult helyzet pedig szintén különös korszakot fémjelez. A most regnáló elnök, Donald Trump a hivatalát legidősebb korában elkezdő amerikai elnök (70 évesen lépett hivatalba), Ronald Reagant 69 évesen választották meg először és 73 évesen másodszor. Eközben Donald Trump kihívója, Joe Biden 77 éves. Biden egyébként az USA első katolikus alelnöke volt – Barack Obama elnöksége alatt – a sokszínű, de leginkább protestánsként számon tartott Egyesült Államokban. A jelenleg a közvélemény-kutatások alapján vesztésre álló, hivatalban lévő elnök hosszú idő után (1993 óta) az első olyan elnök lehet, aki nem folytathatja elnökségét. Ebben ugyanakkor még a választási rendszernek is lehet beleszólása, amely négy évvel ezelőtt segítette Donald Trumpot: abszolút értelemben kevesebb szavazatot szerzett jelöltként mégis nyert 2016-ban.

Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a koronavírus-járvány jelentősebben megviselte az ország gazdaságát már az idei első két negyedévben, mint a 2008-9-es válság. A jelentős (idei évre prognosztizált 5,9%-os GDP visszaesés (IMF becslés) mellett csökken a foglalkoztatás, jelentősen megugrott a munkanélküliek száma és az államadósság is nagyobb léptékben emelkedhet.

Trump már a koronavírus-járvány előtt is vesztésre állt a közvélemény-kutatási adatok alapján, a korábbi évek kedvezőnek tekinthető gazdasági teljesítménye hirtelen véget ért, és lényegében új időszámítás indult az idei év elején. Nagy figyelem kíséri azt, hogyan alakulnak az amerikai gazdaság kilátásai. Hogyan lábalhat ki az USA a válságból, amelyet már társadalmi feszültségek is súlyosbítanak?

Számos negatív rekord dőlt meg az elmúlt időszakban az amerikai gazdaságban, a második negyedéves GDP 9% feletti visszaesést szenvedett el év/év alapon (fenti ábra). Az USA gazdaságának magánszektorát a járvány gyors terjedése, valamint az azt megfékezni szándékozó szigorú korlátozások bevezetése vetette vissza. A szolgáltatóiparban a kereslet drasztikus bezuhanása miatt elmaradnak a megrendelések. Továbbá március vége óta megközelítőleg 60 millió új munkanélkülit (foglalkoztatottak 37,5%-a) regisztráltak az USA-ban, a tartósan munkanélküliek száma viszont ennél jóval kevesebb, 16,3 millió fő (júliusban 10,2%-os volt a munkanélküliségi ráta).

Markit kompozit beszerzési index (BMI), amely a feldolgozóipar és a szolgáltatások helyzetét, illetve jövőképét mutatja: az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy az USA-ban a válság az eurózónánál jobban elhúzódhat. 2020. augusztusában is stagnálás közeli értéket vett fel (50,3 pont) az amerikai BMI. A szeptemberi adat viszont már némi bizakodásra adhat okot (54,7).

A koronavírus-járvány nyomán a tengerentúlon is jelen van az egészségügyi sokk, a korlátozások okozta visszaesés, valamint az általános bizonytalanság hármasa. A Bloomberg által megkérdezett elemzők márciusban még 1,4 százalékos gazdasági növekedést vártak az idei évre. Az érték jelentős borúlátás után ismét javul: az elemzői konszenzus jelenleg az Egyesült Államok 2020-as gazdasági teljesítményére vonatkozóan 5,0%-os visszaesést mutat.

A Danube Capital a most induló blogbejegyzés sorozat mellett Negyedéves Makrogazdasági Kitekintőjében is beszámol a tengerentúli fejleményekről. A következő Kitekintőnk várhatóan októberben jelenik meg. Az amerikai sztori teljesebb megértéséhez pedig érdemes lehet áttekinteni kereskedelmi háborúról szóló írásainkat.

Szeretne hasonló cikkekről folyamatosan értesülni?

  • Engedélyezze a böngésző általi weboldal-értesítéseket, így az új blogbejegyzéseinkről azonnal értesülhet.
  • Iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken, így az új blogbejegyzéseinkről havonta, e-mailben értesülhet.