döntés

Nudge: valakit óvatosan könyökkel megbökni, hogy felkeltsük a figyelmét. A nudge, azaz bökdösés a viselkedési közgazdaságtan, magatartástudományok egyik koncepciója, melynek célja, hogy a különböző gazdasági, befektetési, egészségügyi, oktatási, jogi (és a sort lehetne sorolni) döntések során a résztvevőket valamilyen pozitív kimenetel felé irányítsuk. Olyan beavatkozások az emberi döntési folyamatokba, amely kiszámítható módon változtatják meg az emberek viselkedését anélkül, hogy megtiltanák a választási lehetőségeket vagy jelentősen megváltoztatnák a gazdasági ösztönzőket. Természetesen ez azt is feltételezi, hogy valaki, egy kutató például tudja, hogy mi a jó az embereknek. A nudge koncepciónak nagy lökést Richard Thaler és Cass Sunstein Nudge című, 2008-ban megjelent könyve adott. Azóta a világ számos helyén privát és államilag finanszírozott szervezetek is létrejöttek, melyek célja, hogy az embereket a megfelelő döntési kimenetel felé terelje. Ilyen szervezet létezik például az Egyesült Királyságban, az USA-ban, de az EKB-nak, az OECD-nek vagy éppen a Világbanknak is van ezzel foglalkozó részlege. A nudge koncepciójával szemben azonban (amellett, hogy nem hiszem, hogy vannak olyan tudósok, akik számok és képletek alapján pontosan tudják, hogy az emberek mit szeretnének) komoly aggályok is felmerülhetnek. A legtöbb ilyen pozitív megerősítés (nudge) pszichológiai kísérleteken alapul. A pszichológiai kísérleteknek viszont van egy komoly negatív tulajdonsága: nehezen reprodukálhatók. Az elmúlt években már kiderült, azok a pszichológiai kísérletek, amelyekre a viselkedési közgazdaságtan épül, nehezen prezentálják ugyan azt az eredményt, ha még egyszer elvégezzük őket. Ami miatt viszont megragadtak a köztudatban az az, hogy érdekesek. Már alapból az is óriási hiba, hogy korábban ezen kísérletek alanyai többnyire egyetemisták voltak, mivel a kutatók számára könnyen hozzáférhetők voltak a hallgatók. De ne gondoljuk, hogy a 18-24 éves fiatalok jól reprezentálják a valóságot. Az alábbi ábra egy 2020-as tanulmányból származik, ahol a kutatók összehasonlították a pozitív megerősítés (nudge) pszichológiai kísérletei milyen értéket értek el a tanulmányokban és mit váltottak be ebből a való világban. Olyan korábbi kísérleteket vettek alapul, mint az egészségesebb étel kiválasztása, a nyugdíjmegtakarítás befektetése, elmaradt számla befizetése és lehetne folytatni a sort. Az ábra magáért beszél. Nem kell tudni, hogy igazából mit jelent az „x” és az „y” tengely, a pontok kilógása mindent megmagyaráz. A felső ábrán a kutatók eredménye, az alsón az, ami a való életben megvalósult. Minél feljebb, vagy lejjebb van a pont az x tengelyhez viszonyítva az eredmény annál jelentősebb. Látható, néhány fizetési felszólításon kívül köszönőviszonyban sincs a kutatások eredménye és a való világ. A nehezen ellenőrizhető és nehezen megismételhető kutatások amúgy is sok buktatót tartalmazhatnak. Ha kellően sok idő áll rendelkezésünkre, akkor bárki bemutathatja, hogy tíz fejet dobni egymás után nem nagy kunszt. Pedig de, ennek esélye elenyésző, de ha 1024 kutató foglalkozik ezzel, vagy 1024-szer dobunk fel tízszer egy érmét, akkor a sok kísérlet meghozhatja a kívánt végeredményt. Mint olyan sok elméletben itt is vannak támogatók és ellenzők, de én azt gondolom a kép ennél árnyaltabb, nem kell teljesen elvetni, de megrögzötten hinni sem a nudge elméletében. Szkeptikusak pedig lehetünk, főleg annak fényében, hogy Sunstein, akinek nevéhez részben köthető a nudge „politika” a koronavírus járvány elején azt nyilatkozta, hogy nincs biztos tudomásunk a vírus veszélyességéről, de egy dolog biztos, hogy az emberek jobban félnek, mint kellene. Ez a két mondat ugyanis tökéletesen ellentmondásban áll egymással. Ismerjük azt a mondást, mindegy mi az állítás, az a lényeg, hogy ki mondja. Pedig nagyon nem mindegy, hogy mi maga az állítás!

Elmélet és valóság, a viselkedési közgazdaságtan sem váltja meg a világot

  • Debreczeni Csaba Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
Nudge: valakit óvatosan könyökkel megbökni, hogy felkeltsük a figyelmét. A nudge, azaz bökdösés a viselkedési közgazdaságtan, magatartástudományok és döntés-elméletek egyik koncepciója, melynek célja, hogy a különböző gazdasági, befektetési, egészségügyi, oktatási, jogi (és a sort lehetne sorolni) döntések során a résztvevőket… Tovább olvasom »Elmélet és valóság, a viselkedési közgazdaságtan sem váltja meg a világot

1 éves a Danube Capital!

  • Danube Capital Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   
8784 óra, azaz pontosan 366 nap telt el a Danube Capital indulása óta. Az induláskor számos nehézséggel kellett megküzdenünk a cégbírósági bejegyzéstől kezdve a hivatali bejelentéseken át az IT-rendszerünk telepítéséig. De egyértelmű, hogy megérte. Hiszen hogyan adhatnánk ügyfeleinknek, a KKV-knak… Tovább olvasom »1 éves a Danube Capital!

Ennek a bejegyzésnek az olvasását ne delegáld!

  • Péli Zsombor Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 5 perc   
Ha sikerül mikro- vagy kisméretű vállalkozás vezetőjeként a növekedés útjára állítani cégünket, akkor előbb-utóbb találkozunk ezzel a tényezővel. Ha vállalatunk már közepes méretű, akkor már valószínűleg alkalmaztuk ezt a készséget vagy legalábbis kellett volna alkalmaznunk. A soft skillekről szóló sorozatom… Tovább olvasom »Ennek a bejegyzésnek az olvasását ne delegáld!

Lakáspiac: 2020 a vevők, az agglomeráció, a korrekció és a lakáspolitika éve?

  • Bódia Lilla Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   
Az elmúlt egy hónapban főként a fenti címben meghatározott „bélyegzők” jellemezték az elemzők és szakértők várakozását az ingatlanpiac kilátásait illetően, esetenként egymásnak ellentmondó véleményekkel. Hogy melyik lesz a jellemző az előttünk álló évben? Vélhetően mindegyik. 2020 a vevők éve? A… Tovább olvasom »Lakáspiac: 2020 a vevők, az agglomeráció, a korrekció és a lakáspolitika éve?

Mit adhat nekünk a szolgáltatás design?

  • Németh Viktória Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 7 perc   
A karácsonyi előkészületek időszakát nem mindenki szereti. A sorban állást sokan az e-kereskedelemmel igyekeznek megelőzni. Ugyanakkor vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen vagy praktikusabb a személyes ügyintézés. Napjaink üzleti innovációi már az utóbbi esetekre is megoldást nyújtanak, a szolgáltatás design (tervezés) tudományának… Tovább olvasom »Mit adhat nekünk a szolgáltatás design?

Év végi számvetés: csak a siker és a kudarc számít?

  • Németh Viktória Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   
Az év vége hagyományosan a számvetés és befelé fordulás időszaka. Ez az időszak kedvező lehet arra, hogy visszamérjük stratégiai döntéseinket és az alkalmazott eszközöket. Esetleg eddig nem tudatosan végeztük munkánkat vagy irányítottuk vállalkozásunkat, ennek hiányát pedig csak utólag éreztük. Ha… Tovább olvasom »Év végi számvetés: csak a siker és a kudarc számít?

Hogyan hozzunk meg fontos gazdasági döntéseket?

  • Németh Viktória Szerző:
  • Közzétéve:
     Olvasási idő: 6 perc   
Elérkezett az ősz és ezzel az üzleti tervezések időszaka. A tervezés során a döntéshozók a számokra fókuszálnak. Ugyanakkor a jelenlegi világgazdasági környezetben nagy a bizonytalanság. Az előző válság óta a gazdaság szabályai és nemzetközi környezet megváltoztak. Olyan eseményekkel szembesülünk, mint… Tovább olvasom »Hogyan hozzunk meg fontos gazdasági döntéseket?