Az adóemelés felhői gyülekeznek a nemzetközi vizek felett?

2020 az államadósság-emelkedés és az elszálló költségvetési deficit éve is volt a koronavírus-járvány sok más hatása mellett. Továbbá politikai változások is elindultak: az Egyesült Államok új elnöke 2021. januárjában lépett hivatalba. 2021 őszén Európa legnagyobb gazdasága, Németország élére kerül új kancellár. A 16 éve hivatalban lévő Angela Merkel bejelentette visszavonulását, így mindenképpen új korszak vár Németországra, ami Európa többi országára is kihat majd. Lássuk milyen összefüggés lehet a felsorolt események között.

Meddig ér az állam takarója?

A fejlett gazdaságok borús kilátásokkal szembesültek az elmúlt évek során, amelyet a politikai döntéshozók igyekeztek kezelni, és aminek következtében például laza monetáris politikai kondíciókat (alacsony kamatszinteket) láthatunk mind az Egyesült Államokban, mind Európában.

Látszólag a közgazdaságtan elméleti kérdése az, mit gondolunk az állami beavatkozás megfelelő mértékének a gazdaságban. A skála széles a keynesiánus, neokeynesiánus iskolától (ahol a nagyobb állami szerepvállalás hangsúlyos) a neoklasszikus vagy neoliberális iskolákig, amelyek szerint minimális állam és minél szabadabb piac az elfogadott.

A gazdaságtörténetből azt láthatjuk, hogy térben és időben más-más megoldások váltak be. A fejlett világ vezető hatalma az Egyesült Államok sokkal inkább a mérsékeltebb állami szerepvállalásra épít, míg Európában a kiterjedt jóléti államok – amely iskolapéldája Észak-Európa – váltak a legsikeresebbé, számos gazdasági mutató szerint, mint az egy főre jutó GDP, vagy olyan puha indikátorok szerint, mint az ENSZ Boldogság riportja.

Mindennapi életünkre vetítve a kérdést egyebek mellett azt határozza meg, hogy milyen a nyugdíj- vagy az egészségügyi ellátórendszer az adott országban. Emellett vannak olyan korszakok, amikor egy-egy ország ún. gazdasági csodát (jelentős léptékű felzárkózást) hajt végre, ezen esetekben is fontos az állam erőteljesebb kontrollja, és a fejlődő gazdaság protekcionista védelme a külső kihívásoktól.

Még ha sokszor nem is ilyen szemüvegen keresztül vizsgáljuk a gazdasági élet eseményeit, az elmúlt években az állami szerepvállalás kérdése fokozatosan előtérbe került. Az Egyesült Államokban a Kína felől érkező kihívással szemben egyre fontosabbá vált a protekcionalizmus, amely Donald Trump elnöksége alatt már látványos formát öltött, de velünk maradhat Joe Biden elnöksége alatt is.

A gazdasági döntéshozók a falig jutottak?

Azzal már foglalkoztunk korábbi blogbejegyzésekben, hogy a gazdasági szereplők hosszútávon alkalmazkodnak az átalakuló körülményekhez. De mi lesz az államokkal? A gazdaságpolitika így vagy úgy, de kihat a gazdasági szereplők mindennapi életére (például az adórendszeren vagy a társadalmi ellátórendszeren keresztül, mint az egészségügy, nyugdíj vagy az oktatás).

Az állami szerepvállalás más aspektusai is előtérbe kerültek 2020 során. A kormányzatok és jegybankok számtalan formában támogatták a gazdaságot. A nagy léptékű állami programok azonban jelentős bevételkiesések mellett zajlottak, a leállni kényszerülő szektorból érkező adóbevételek nem érkeztek be az állami kasszákba. A világ országai 2020 során rekordmértékben eladósodtak (alábbi ábra).

A gazdaságösztönzés ugyanakkor nem párosult az együttes keresleti és kínálati sokk feloldásával. Az egészségügyi kockázatok továbbra is aláássák a bizalmat. Így helyeződött át a megoldásra várakozás fókusza a vakcinára és az átoltottság terjedésére.

Ugyanakkor az összeomlás elkerüléséhez a gazdaság egyes szegmenseinek lélegeztetőgépen tartása elkerülhetetlenné vált. A hosszútávú gazdasági szerkezetváltás mégis egyre égetőbbé teszi a kérdést, hogy az államnak minden áron be kell-e avatkoznia. Hol vannak a költségvetési kiadások határai?

A monetáris politika és fiskális politika egyre erőteljesebb egymásra utaltságáról már a jelenlegi válság előtt is sokszor esett szó. A fejlődő világ régióit már eleve borús gazdasági kilátások mellett érte a koronavírus-járvány (alábbi ábra). Az immár egy évtizede laza monetáris politikai kondíciók mellett is csak mérsékelt gazdasági növekedés volt tapasztalható az Egyesült Államokban (2010 é 2019 között átlagosan 2,3%), és ez fokozottabban érvényes volt Európa esetében (2010 é 2019 között átlagosan 1,7%).

Eközben a jegybankok mozgástérre beszűkült, így nem tudnak megfelelően reagálni a változásokra. Ezért a kormányzati (fiskális) politika és a monetáris politika sokkal szorosabb és egyre komplexebb együttműködésére lehet számítani. Ennek egyik eleme, hogy a jegybankok egyre nagyobb arányban birtokolják az államadósságokat az ugrásszerűen növekvő kormányzati eladósodások közepette. Mégis felmerül a kérdés, hogy fenntartható-e az államok jelenlegi bőkezűsége?

Politikai fordulat a fejlett gazdaságokban?

Az amerikai és a német választás gazdaságpolitikai fordulatot jelezhet. Joe Biden megválasztása előtt a piaci szereplők egy része attól tartott, hogy az új elnök adóemeléseket hajt végre. Akkor sokan úgy gondolták, hogy az Amerikában erős lobbitevékenység módosíthat ezeken az irányokon. Az is igaz, hogy az adóemelés gondolata mögött néhány hónappal ezelőtt inkább még a magasabb állami újraelosztás és a hátrányos helyzetű csoportok támogatásának klasszikus baloldali gondolata húzódott meg.

Jelenleg azonban már körvonalazódik, hogy a járvány alatt elszálló amerikai költségvetést konszolidálni kell. Ennek lehet eszköze az infláció (a jótékony homály eszköze, vagyis az elinflálódó adósság), a másik jegybankok aktivitása az államadósság megvásárlásában. Az infláció emelkedésének kockázata már a levegőben, ahogy erről korábban írtunk a blogon.

A fejlett piaci jegybankok, közöttük a Fed, pedig kiveszi részét abból, hogy az államadósság az amerikai jegybank mérlegébe kerüljön. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az évek óta csökkenő pályára állított vállalati adók emelkednek. Ez azonban az Egyesült Államok versenyképességét rontaná a világ más országaival szemben. Akkor lehet logikus lépés, ha az adók máshol is emelkednek. Így érdemes megnézni, hogy Európában milyen tendenciák érvényesülnek.

Németország Európa vezető gazdasági hatalma. A legtöbb európai ország első számú kereskedelmi partnere. Emellett Németországnak döntő szava van az Európai Unión belül is. Ennek megnyilvánulását láthattuk például a költségvetési politikáról alkotott szigorú elképzelésekben. A 2010-es évek óta – vagyis közvetlenül a 2008-as válság sokkja után – a német költségvetési hiány eltűnt, majd enyhe pozitívumot mutatott. Már 2009-ben -0,9% volt a hiány az Eurostat adatai alapján, majd 2012 és 2013-ban 0%, majd 2019-ig rendre enyhe szufficittel zárt a német költségvetés.

Eközben az unió tagjaival szemben is egyre szigorodó elvárás lett az deficit mérsékelt szinten tartása. A válság alatt elszálló hiányokkal valószínűleg csak átmenetileg lesz elnéző az Európai Unió. Bármi legyen is a német választások kimenetele, Németországban az adóemelésnek jó esélye van. A kereszténydemokrata vezetés alatt a fegyelmezett költségvetés fenntartása lehet a motivációja. Amennyiben baloldali koalíció jön Németországban, akkor a költségvetési fegyelem kevésbé hangsúlyos, de magasabb állami újraelosztás, mint klasszikus baloldali elv újra előtérbe kerül. Ha Németország az adóemelés irányába fordul, az iránymutatás lehet a többi európai ország számára is.

Ugyanakkor az adóemelés mellett a politikai fordulatok más trendeket is hoznak. Amerikában előtérbe került a zöldgazdaság, és a német választások nagy nyertese is a zöld párt lehet. Korábban írtunk róla, hogy a zöld gondolatok lendületet kaptak a járvány nyomán.

A következő időszakban a Danube Capital blogján is nyomon követjük a német választásokat – ahogy az amerikai elnökválasztás esetében is tettük –, elemezzük a német gazdaság helyzetét és a német-magyar kapcsolatok alakulását.

Jelen blogbejegyzés egyes részei és A bizalom helyreállítása a kiút a jelenlegi válságból? – 1. rész és 2. rész szerkesztett változata megjelent a portfolio.hu oldalon 2021. március 24-én.